Aston Martin: Vége a kísérletezésnek, jövőre felkészültek leszünk
Tom McCullough szerint nagyon tanulságos volt az Aston Martin számára az idei év, hiszen most már pontosan tudják, hogy melyik pályára milyen alkatrészekkel kell megérkezniük a megfelelő tempó elérése érdekében.
Igazi hullámvasút volt az Aston Martin idei szezonja, amiben jóval több volt a csúcspont, mint a mélypont, legalábbis Fernando Alonso teljesítményét illetően. A spanyol pilóta a Lawrence Stroll vezette alakulat égisze alatt nyolc dobogós helyezésig jutott, és az egyéni bajnokság negyedik helyén zárt.
A szezon második felében azonban a csapat jelentősen küszködött, főként akkor, amikor komolyabb fejlesztéseket vetettek be. Valahogy a frissítések felborították az autó egyensúlyát, ráadásul az eltérő karakterisztikájú pályákon teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett a csomag.
Hollandiában Alonso például a második helyen szelte át a célvonalat, a következő versenyen Monzában pedig teljesen versenyképtelen volt, és csupán egy kilencedik pozíciót tudta megcsípni. A csapat teljesítményért felelős igazgatója, Tom McCullough szerint most már minden információ a birtokukban van, erről írt a RacingNews365.com.
„Végigmentünk néhány fejlesztési úton, és mindig próbáljuk gyorsabbá tenni az autót. Néhány apró döntést, amit hoztunk, most valószínűleg másképp ítélnénk meg, de azt is gondolom, hogy sok minden kinőtte magát, és sokkal nagyobb történet volt, mint amit a valóság mutat.”
„Amikor hátradőlünk, és megnézzük, mi történt valójában, és beszélgetünk a vezető aerodinamikusokkal, egy kicsit meglepődnek a történteken, mert szerintem sokkal nagyobb sztori lett belőle, mint a valóság.”
„Most már ismerjük az összes alkatrészt, és mindig is jól ismertük a különböző pályákat és a velük szemben támasztott követelményeket. Most már olyan helyzetben vagyunk, hogy bármelyik pályára elmehetünk, és tudjuk, milyen alkatrészeket kell összeraknunk, hogy a legjobbak legyünk az adott pályán.”
Az Aston Martin számára az a cél a 2024-es szezonra nézve, hogy egy olyan autóval rendelkezzenek, amelyik minden pályán versenyképes, így a csomagot úgy akarják létrehozni, hogy az alapvető konfiguráció stabil legyen.
„Végső soron olyan autót szeretnénk építeni, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen annyit változtatni az autó konfigurációján ahhoz, hogy erős legyen. Az a tudás, amit az eddigi tesztek során szereztünk, a fő mozgatórugó a jövő évi autó fejlesztése során.”
Eközben Grosjean egy friss interjúban elárulta, hogy nem ő volt annak idején a Haas első számú választása, ám Nico Hülkenberg nemet mondott Günther Steinernek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.