Aston Martin: Már a harmadik futamon sem voltunk benne a TOP3-ban
Tom McCullough úgy véli, hogy az Ausztrál Nagydíj volt az első komolyan vehető bizonyíték a hullámzó teljesítményükre, hiszen már a szezon első futamai után visszaestek a negyedik helyre a színtiszta tempót illetően.
A Red Bullt leszámítva igazán érdekesen alakult a Forma-1-es csapatok sorsa a 2023-as szezonban, hiszen míg a szezon elején az Aston Martin okozott nagy meglepetést a kiváló eredmények elérésével, később a Ferrari, a Mercedes, valamint a McLaren lepte meg a rajongókat egy-egy kiugró szerepléssel.
A négy említett istálló között az utolsó pillanatokig nagy volt a harc, ám végül a McLaren meg tudta előzni az Aston Martint, annak ellenére is, hogy Alonso az egyéni bajnokságot a negyedik helyen zárta. A csapat ennek okán komoly önvizsgálatot tartott a szezon után.
„Azt hiszem, mi brutálisan őszintén vagyunk önmagunkkal” – jelentette ki McCullough a RaceFans.net közlése alapján. „Nagyon is a megértésen, nem pedig az eredményeken van a hangsúly. Mert ha túlságosan eredményközpontúak vagyunk, akkor elveszünk ebben a játékban.”
Habár mindenki úgy gondol vissza az első futamokra, hogy az Aston Martin volt a második legerősebb csapat, az alakulat teljesítményéért felelős igazgatója, Tom McCullough elmondta, hogy már az Ausztrál Nagydíjon sem voltak benne a TOP3-ban a konstruktőrök között.
Mint ismert, ezen a versenyen Alonso a harmadik, míg Stroll a negyedik helyen végzett, ami a csapat legerősebb eredménye volt, ám a szakember szerint ez sokkal inkább a pilótáik erőn felüli teljesítményének, valamint a szerencsének volt köszönhető.
„Melbourne-ből, az év harmadik futamáról eljöttünk, harmadik és negyedik helyen végeztünk, szóval mondhattuk volna, hogy 'szép volt', megveregethettük volna a vállainkat, de egyértelműen a negyedik leggyorsabb csapat voltunk azon a pályán, azokkal a jellemzőkkel.”
„És ez volt a harmadik futam. Szóval megnéztük az összes adatot, és megértettük, hogy miért. Ez mind része az autó fejlesztésének. Ez a valóság, és mi tényleg brutálisak vagyunk a futam utáni hétvégén. Nem számít, hogy milyen eredményt értünk el, az a kérdés, hogy hol voltunk jók.”
Eközben friss hírek érkeztek a Ferrari-pilóták szerződéshosszabbításának aktuális állapotáról, mely szerint Charles Leclerc jelentős fizetésemelést kap, míg Sainz esetében bonyolultabb a helyzet.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.