Aston Martin: jogosan magasak Lawrence Stroll elvárásai

Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint jogosan magasak Lawrence Stroll elvárásai a teljesítményükkel kapcsolatban, azonban cáfolta azt az elterjedt képet a csapat tulajdonosáról, hogy kibírhatatlan nyomás alatt tartaná az F1-es csapat dolgozóit.

Lawrence Stroll, Team principal Aston Martin Racing

Fotót készítette: Erik Junius

Mike Krack a 2022-es Forma-1-es szezon hajnalán ült bele az Aston Martin csapatfőnöki székébe, ami az első F1-es pozíciója azóta, hogy 2008-ban frusztráltan adta be felmondását a BMW Saubernél, amikor a márka Robert Kubica 2008-as bajnoki címe helyett 2009-re tette át a fókuszt.

Kracknak, aki 2022-t megelőzően a BMW Motorsport részleglének igazgatója volt, korábban igazgatótanácsoknak kellett megfelelnie, most azonban elsősorban az Aston Martin igazgatótanácsának elnökének és legfőbb részvényesének, Lawrence Strollnak kell jelentenie, azonban a luxemburgi mérnök szerint ez messze nem annyira stresszes, mint azt kívülről gondolnák.

„Az az összeg, amit ebbe a csapatba fektetett, feljogosítja arra, hogy magasak legyenek az elvárásai” – nyilatkozta Krack a BBC-nek adott interjújában. „Arról azonban szó sincs, hogy túl nagy nyomás alatt tartana minket.”

„Általában heti egyszer látogatja meg a csapatot, ilyenkor szereti megtudni, hogy mi történik jelenleg, mi lesz a következő lépésünk, miért teljesítettünk a pályán úgy, ahogy, és mi lesz a stratégiánk a következő látogatásáig. A kb. 2 órás látogatása után pedig a többi feladatával kell foglalkoznia. Szó sincs arról, hogy minden egyes apróságról ő döntene nap mint nap.”

„Szerintem teljesen normális, hogy heti egyszer tájékoztatod az elnököt a csapata híreiről, de persze a személyes látogatásain felül telefonon is tartani szoktuk a kapcsolatot.”

Még több F1 hír:

Az Aston Martin továbbra is nagy átalakuláson megy keresztül, miután az egykori silverstone-i kiscsapat új gyárépületet kap, folyamatosan bővítik a mérnöki részlegeiket, így új munkafolyamatokat és hatékony módszertant kell kidolgozniuk a háttérben. A csapat 2023-as autóját már a Red Bulltól szerződtetett Dan Fallows fogja tervezni, ami Fernando Alonsót is meggyőzte arról, hogy érdemes elfoglalnia Sebastian Vettel megüresedett helyét. Addig is azonban Strollnak előbb le kell nyelnie, hogy a 2021-es visszaesésük után 2022-ben még hátrébb szorultak a konstruktőri bajnokságban.

„Őszintén csodálom a türelmét, mert messze nem lett annyira sikeres ez a projekt, mint arra talán számított korábban, de a türelme azt bizonyítja, hogy pontosan tudja, mit csinál” – mondta Krack, aki megpróbálta bemutatni, hogy miért megy annyira lassan az Aston Martin átalakulása.

„Egy ilyen mértékű tőkeinjekció esetén hajlamos az ember arra, hogy mindent egyszerre akarjon megvalósítani, és nehéz azt mondani, hogy állj, egyszerre csak egy területre koncentrálunk addig, amíg az összes problémát meg nem oldottuk azon a területen.”

„Ha valaki megdobna egyszerre három labdával, mennyit kapnál el belőle? Valószínűleg egyet sem, de egyesével, egymás után össze lehet szedni mind a hármat. Nekünk is ezt kell tennünk most, lépésről lépésre kell haladnunk. Amennyiben (Lawrence Stroll 2020-ban kitűzött 5 éves tervének) a 4.-5. évben már világosan látszódni fog az előrelépésünk, egyáltalán nem fog számítani, hogy 1, 2, vagy 10 versenyt nyertünk meg.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2024-től betilthatják az elektromos gumimelegítőket
Következő cikk A Mercedes erősebb teljesítményre számít Szingapúrban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország