Aston Martin: Ez egy mamut nagyságú feladat!

Habár a Racing Point átalakulása az Aston Martin égisze alatt kívülről csupán névváltoztatásnak tűnik, a kulisszák mögé pillantva látható, hogy mekkora erőfeszítések övezik a felkészülést 2021-re, hogy a csapat a Mercedeshez és Ferrarihoz hasonló gyári istállóvá nője ki magát.

Aston Martin Cognizant F1 Team logo

Aston Martin Racing

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Aston Martin minden tőle telhetőt megtesz, hogy a csapat minél hamarabb megkezdhesse a munkát az új gyárban. Az infrastruktúra megfelelő szinte hozása alapvető követelmény az istálló számára, hogy teljes erőbedobással a Mercedes legyőzésére koncentráljanak.

„Ez egy mamut nagyságú feladat” – mondta el Szafnauer. „Könnyű elfelejteni, hogy egy vadonatúj korszak alapjait fektettük le egy nagy globális környezeti kihívás közepette, miközben ezeket a feladatokat egyensúlyba hoztuk az eddigi legsikeresebb Forma-1-es szezonunkkal.”

Még több F1 hír:

A csapat tehát már jó ideje nagyon elszántan dolgozik az Aston Martin égisze alatt, amely találkozik a tulajdonos, Lawrence Stroll igényeivel, aki olyan gyorsan versenyképessé szeretné tenni az alakulatot, amilyen gyorsan csak lehetséges. Gyári csapatként ez azt jelenti, hogy nem lesznek többé megelégedve a TOP istállók mögötti helyezésekkel.

„Míg a kihívás egykoron az volt, hogy a leghatékonyabb csapattá váljunk, most izgalmas lehetőség nyílik rá, hogy TOP csapatként lépjünk elő” – összegezte a gondolatait a csapatfőnök, aki azt is hozzátette, hogy az istállónak most már minden összetevője a rendelkezésükre áll, ami a sikerhez szükségeltetik.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner szerint kiváltságos és szerencsés helyzetben vannak az F1-es munkahellyel rendelkezők
Következő cikk Lauda megmentője Hamiltonról: tudnia kell, hogy a dolgok változnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország