Aston Martin: el kell fogadnunk, hogy a riválisok „jobb munkát” végeztek a fejlesztéssel

A silverstone-i alakulat a szezon közepe óta egyre ritkábban tud meggyőző teljesítményt nyújtani, ennek köszönhetően pedig az erősorrendben is jelentősen visszacsúsztak. A csapat szerint mindez amiatt van, mert nem tudtak elég hatékonyan fejleszteni az idény során.

Lance Stroll, Aston Martin AMR23, leaves the garage

Miközben az Aston Martin a szezon első futamain még a Red Bull legfőbb ellenfelének számított, most már azért kell küzdeniük, hogy valahogyan maguk mögött tartsák az óriásit fejlődő McLarent a konstruktőri tabellán.

Az istálló teljesítményigazgatója, Tom McCullough beismerte, hogy nem sikerült olyan jól fejleszteniük, mint remélték, ennek következtében pedig az évet rosszul kezdő riválisok jobban dolgoztak náluk és mostanra visszazárkóztak rájuk.

„Egyértelműen van pár csapat, amelyek az év elején alulteljesítettek, de tudtuk róluk, hogy megoldják majd a gondjaikat. Itt főként a McLarenről és a Mercedesről beszélek” – válaszolta McCullough az Autosport/Motorsport.com azon kérdésére, hogy számítottak-e a többiek visszazárkózására a remek kezdésük után.

„Az elején még kissé meg is lepett minket, hogy a második vagy harmadik leggyorsabb csapat voltunk, bár a különbségek mindig kicsik voltak. És mindig is tisztában voltunk azzal, hogy nem kell sok a visszaeséshez. Aztán pedig jött a fejlesztési verseny, ezen a téren pedig egyes csapatok jobb munkát végeztek nálunk, ezt el kell fogadni.”

Sokak szerint a hajlékony szárnyakra vonatkozó szigorítások vetették vissza ennyire az Astont, de McCullough ezt tagadta. Szerinte mostanra már jobban értik az autójuk gyengeségeit, ezt pedig a 2024-es modellnél is fel fogják használni. „Mi elsősorban a pályák eltérő karakterisztikájával és a fejlesztési versennyel küzdünk.”

„A feladatunk, hogy az autónk mind a 23 pályán erős legyen, de ehhez még sok munka vár ránk. Tudjuk, mely területeken kell javítanunk, és még idén is érkezik pár apróság, melyek segíthetnek a további megértésben.”

Ezen a hétvégén Katarba utazik a mezőny, az Astonnál pedig arra számítanak, hogy erősebb formát mutathatnak, mint Szuzukában. „Katar eléggé eltérő abból a szempontból, hogy főként nagysebességű kanyarok vannak rajta, az autók hatékonysága pedig nem annyira fontos.”

„Japánban azzal gyűlt meg a bajunk, hogy a gyors és lassú kanyarokban, illetve az egyenesekben is gyorsnak kellett lenni. Katar viszont nagyon más ilyen téren. Persze vannak autók, amelyeknek nagyon fekszenek a gyors kanyarok, tehát ők erősek lesznek, de remélhetőleg mi is kicsivel versenyképesebbek tudunk lenni.”

A visszaesés miatt Fernando Alonso is messzebb került a hőn áhított 33. futamgyőzelmétől, de a spanyol reméli, jövőre meg fogja tudni szerezni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez mérnöke elmondta, a páros hogyan lendül túl a kudarcokon
Következő cikk Gasly már lehiggadt, de az Alpine is elismerte felelősségét a Japánban történtekért

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország