Aston Martin: A legjobbat fogjuk kihozni Vettelből!

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer azt nyilatkozta, keményen fognak dolgozni azon, hogy megteremtsék a megfelelő környezetet a négyszeres világbajnok pilótájuk, Sebastian Vettel számára, a két versenyzőjüket pedig egyenlően fogják kezelni.

Sebastian Vettel, Aston Martin F1 Team

Fotót készítette: Aston Martin Racing

Sebastian Vettel a 2020-as szezont az egyéni pontverseny 13. pozíciójában fejezte be, ami a legrosszabb helyezése volt a 2007-es debütáló szezonja óta. A német 33 pontot szerzett, miközben monacói csapattársa 98-at gyűjtött, tehát egyáltalán nem alakult jól számára a tavalyi év.

Idén pedig az Aston Martin csapatánál folytatja a pályafutását, a csapatfőnök Otmar Szafnauer pedig azt mondta, az istálló olyan környezetet tud teremteni a négyszeres világbajnok számára, amelyben kiválóan teljesíthet.

„Ahogy mindig is mondtam és mindig is mondani fogom, 33 évesen nem felejted el, hogyan kell gyorsan vezetni egy Forma-1-es autót. Tehát más dolgoknak kellett történnie. Mi pedig fáradhatatlanul fogunk dolgozni azon, hogy megfelelő környezetet teremtsünk számára.”

Még több F1 hír:

„Ha kell, átkaroljuk őt, ezzel jelezve, hogy mindenki kíváncsi arra, mit szeretne és mire van szüksége. Keményen fogunk dolgozni azon, hogy feküdjön neki a kocsi, és hogy úgy állítsuk be azt, ahogyan szeretné.”

„Két versenyzőnk van, akikre figyelnünk kell. És ha egyenlően kezeljük őket, ami a múltban elég jól ment nekünk és remélhetőleg a jövőben is jól fog, akkor szerintem Seb elégedett lesz. És ha nem feszíti túl a határokat, hanem úgy vezet, ahogy tud, akkor biztosan a legjobbat fogjuk kihozni belőle.”

Szafnauer ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a másik versenyzőjüknek, Lance Strollnak meg kell mutatnia, ő egy első osztályú versenyző, miután a bajnoki küzdelemben az elmúlt két év során alulmarad Sergio Perezzel szemben a Racing Pointnál.

 

„Ahhoz, hogy legyőzd Sebastian Vettelt, keményen kell dolgoznod” – jelentette ki az Aston Martin csapatfőnöke. „Sebastian remek munkamorállal rendelkezik, és mi nagyon keményen dolgozunk azon, hogy kényelmesen érezze magát a csapatunknál, illetve hogy a legjobbját hozzuk ki belőle. Szóval ez nagyon érdekes lesz.”

„Vajon Lance-nek lesz keresnivalója ezzel kapcsolatban? Abszolút! De ahogy mondtam, ehhez kemény munka szükségeltetik. És úgy képzelem, hogy Sebastian szintén megpróbálja legyőzni a csapattársát.”

Albon: A Red Bull „megoldotta” az autó vezethetőségi gondjait…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bemutatták Vettelék új autóját, a 2021-es Aston Martint – visszatért a brit versenyzöld! (galéria)
Következő cikk Aston Martin: Fogalmunk sincs, mit csinált a Mercedes!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország