Arrivabene: Kínában ott vagyunk, ahova vártuk magunkat

Arrivabene: Kínában ott vagyunk, ahova vártuk magunkat

Maurizio Arrivabene elégedetten nyilatkozott Sebastian Vettel harmadik, és Kimi Räikkönen negyedik helye után. Nehéz versenyen vannak túl a vörösök, de tudták, hogy a hétvégén nem nyerhetnek.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke nem lepődött meg a Forma-1 idei harmadik versenyén szerzett harmadik és negyedik helyen, hiszen a célt teljesítették - közvetlenül a Mercedes pilótái mögött értek célba.

Sebastian Vettel már zsinórban a harmadik dobogós helyezését szerezte meg idén, és Kimi Räikkönen ma is nagyon agresszívan küzdötte fel magát a negyedik helyre. Látszik, hogy a finn jó formában van, és ez is boldoggá teszi az olasz csapatfőnököt. A tifosik örülhetnek, hiszen egyértelmű, hogy az ágaskodó lovacska autói idén ott vannak az élen.

Arrivabene a Kínai Nagydíj után a következőket mondta: "Tudtuk, hogy nem nyerhetünk. Olyan gyorsak voltunk, mint ahogy vártuk, szóval ott vagyunk ahol lennünk kell. Boldog vagyok Kimit illetően, nem csak Sebasastian dobogós helyezésével vagyok elégedett."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

"Rosberg, miért sírsz ennyit?" fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 12.

A következő versenyen újra minden megváltozhat, hiszen Bahreinben is elég nagy lesz a forróság: "Bahreinben meglátjuk. Nem tudom, mi lesz a jövőben, de megpróbáljuk tovább írni a Ferrari idei sikertörténetét."

A mai eredmény nem csak a mérnököknek köszönhető, akik jól kezelték a különböző szituációkat, hanem a stratégáknak is, akik Räikkönen és Vettel sikeréért feleltek: "A biztonsági autó nem oldotta meg az összes problémánkat. Kimi és Seb között kezdett kibontakozni egy kisebb csata, mert közel kerültek egymáshoz, de ezt jól kezeltük. Sőt! Gratulálni szeretnék a garázsban dolgozó csapatnak, mert eddig nagyon jól végezték a munkájukat!"

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING