Arrivabene annyit tehet, hogy szurkol a Ferrarinak

Az egykori csapatfőnök meleg szavakkal biztatta a Ferrarit, amely nagyon komoly válságban kezdte a 2019-es évet.

Maurizio Arrivabene, Ferrari Team Principal

Fotót készítette: Jean Petin / Motorsport Images

Sokan örömmel vették a Ferrari szurkolói közül, amikor kiderült, hogy Maurizio Arrivabenét Mattia Binotto fogja váltani az olasz forma-1-es csapat élén. A korábbi csapatfőnök négyéves uralkodása idején sem sikerült visszaállni a mezőny élére, ám a helyére került Binotto sem találja az utat a csúcsra. Arrivabene igyekszik biztatni egykori munkaadóját.

"Gyerünk gyerekek, a szívem és az eszem is veletek van" - mondta Arrivabene a Skynak, aki tudja, hogy milyen nehéz időszakon megy át az istálló manapság. "A csapat vezetésével már megegyeztünk abban, hogy én mindig a Ferrari-család része maradok, a vállalaté, amelynek négy évig dolgoztam, és amelyik olyan sokat adott nekem."

Még több F1 hír:

Arrivabene maga is tudja, milyen keményen kell dolgozni a Scuderia élén. "Voltak nehezebb időszakok, amikor mindent ki kellett adni magamból, és ilyenkor inkább szerettem csöndben maradni. Ha az ember beszél, az csak felhívás kritikára. Amikor jönnek a dobogós helyezések, minden rendben a támogatással, ám amikor nehezebben mennek a dolgok, a szurkolók is elpártolnak. Forza Ragazzi!" - mondta Arrivabene, aki reméli, hogy a szurkolók is tovább támogatják a nehéz időkben is a csapatot. "A bajnokságnak még messze a vége."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagy képgaléria az F1-es teszt szerdai napjáról, Barcelonából
Következő cikk Hakkinen: A Mercedesnél összeállt a tökéletes kombináció…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország