„Arra számítottam, hogy Russell idén legyőzi Hamiltont”
Jó néhány neves szakértő meglepetésére George Russell idén kikapott Lewis Hamiltontól a bajnokságban. A fiatal brit szerint a türelmetlenségnek itta meg a levét idén.
Lewis Hamilton hét világbajnoki címmel a tarsolyában fogadta George Russellt, aki 2022-ben mutatkozott be a Mercedes csapatában. A fiatal brit rögtön az első évében futamgyőzelmet szerzett a német gyártónál, ráadásul legyőzte Hamiltont is.
Részben ezek miatt Jack Plooij, a holland Ziggo Sport szakértője idén is Russell-győzelmet várt, már ami a csapattársak közötti harcot illeti, ám némi meglepetésre Hamilton képes volt visszavágni a fiatal brit pilótának.
„Nagyon is arra számítottam, hogy Russell idén legyőzi Hamiltont” – vallotta be a szakértő, aki meglepve vette tudomásul, hogy a szezon végén a hétszeres bajnok egészen az egyéni bajnokság harmadik helyéig kapaszkodott fel. „Lewis jobb, mint gondoltam.”
Ahogy arról mi is beszámoltunk, több mint 100 ponttal kevesebbet gyűjtött Russell idén, mint 2022-ben, és ez azt eredményezte, hogy nemcsak a két Red Bulltól és Lewis Hamiltontól kapott ki, de Alonso, Sainz, Norris és Leclerc is előtte végzett.
„Soha nem volt még olyan szezonom, amikor ennyi kihagyott lehetőségem volt” – vélekedett korábban Russell a Telegraphnak adott új interjújában, majd azt is részletezte, hogy Hamilton jelenléte nem rak rá extra nyomást.
„Ez nem nyomás” – jelentette ki a fiatal brit. „Nem érdekel, hogy minden idők legnagyobb versenyzője ül-e mellettem a garázsban, vagy hogy egyszemélyes csapat vagyok-e.”
Russell saját bevallása szerint is sok esetben türelmetlen volt idén, ami vezetői hibákat eredményezett nála, ugyanakkor voltak más változtatások is, amelyek megzavarták, és amelyekhez alkalmazkodnia kellett.
„Ráadásul idén új versenymérnököm volt” – árulta el Russell. „De átlagosan Lewis szintjén voltam egész évben. Szeretnék előtte lenni. De reálisnak is kell lennem.”
Eközben Toto Wolff meglehetősen érdekes nyilatkozatot tett a 2026-os versenyautókról, amelyek szerint sok szempontból egy űrhajóra fognak hasonlítani…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.