Ugrás a fő tartalomra

Antonelli örül, hogy legalább pontot szerzett a „kemény” és „soha véget nem érő” futamon

A Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli hosszú futamok óta küszködött a Mercedes autójával és az ebből fakadó önbizalomhiánnyal, de a Magyar Nagydíjon végre sikerült visszatérnie a pontszerzők közé.

Andrea Kimi Antonelli, Mercedes

Andrea Kimi Antonelli, Mercedes

Fotót készítette: Rudy Carezzevoli / Getty Images

A csillagosok elmúlt időszakban mutatott gyengélkedése komoly hatással volt a 18 esztendős pilótára, aki sok esetben nem találta, merre van az előre, és ez az eredményein is meglátszott. A csapat a Magyar Nagydíjra azonban „visszafejlesztette” autóját, hiszen visszaálltak a korábbi hátsó felfüggesztésre, miután az új specifikáció az egyedi kanadai pályát leszámítva sehol sem működött megfelelően.

Ez pedig látszólag újra életet lehelt a W16-ba és Antonellibe is, akinek azonban így sem volt egyszerű hétvégéje. Az időmérőn ugyanis törölték a leggyorsabb körét, ami miatt a 11. pozíció helyett csak a 15. lett az övé, így innen kellett felkapaszkodnia egy olyan aszfaltcsíkon, ahol sosem könnyű az előzés.

 

Az olasz azonban többekhez hasonlóan egy kiállással teljesítette a futamtávot, de a 22. körben megejtett kerékcseréje azt jelentette, hogy nagyon hosszú etapot kellett teljesítenie a kemény Pirelliken. Végül azonban mindent kézben tartott, így a tizedik pozícióban intették le.

„Kemény volt, kemény volt. Először is, nem az volt a terv, hogy csak egyszer állunk ki. Figyelembe véve viszont, hogy hol álltunk, úgy döntöttünk, elnyújtjuk az etapot, mert a tempóm egészen rendben volt. Amikor pedig szabad levegőbe kerültem, akkor sikerült kiegyensúlyozott és jó köridőket futnom” – nyilatkozta a verseny után Antonelli.

„Ettől függetlenül nem volt egyszerű. Örülök, hogy sikerült megszereznem az első pontomat az európai szezonban.” Az ifjú tehetség nem véletlenül mondta ezt, hiszen mióta a Forma–1 megkezdte európai turnéját, Antonellit számos technikai probléma, egyéni hiba és némi balszerencse is sújtotta, így a Kanadában elért harmadik helyét leszámítva egyáltalán nem termett számára babér.

Most azonban végre összejött neki egy értékelhető eredmény, de persze ezért is meg kellett dolgoznia. „Az utolsó etap rendkívül hosszú volt, soha véget nem érő. Majd’ 50 kört futottam azon a kemény szetten, és a végén csak igyekeztem jól venni az utolsó kanyart, majd védekezni az 1-esben. A mögöttem lévőknek több tapadásuk volt, de sikerült kivédekeznem őket.”

„Nagyon örülök annak, hogy ezen a hétvégén ismét visszatért az önbizalmam az autóban. Úgy hagyom el Budapestet, hogy sokkal otthonosabban érzem magam azok után, hogy visszaváltottunk a korábbi hátsó felfüggesztésre. Az időmérőért eközben nagy kár, mert a tempónk egyértelműen megvolt. Most ezt az érzést vihetjük tovább a második félévre, és most már optimistán várom azt.”

Antonelli magyarországi teljesítménye Toto Wolff csapatvezető figyelmét sem kerülte el: „Az, hogy ma kint kellett maradnia és túl kellett élnie azokon az abroncsokon, része volt annak a fejlődési folyamatnak, melyen keresztül kell mennie. Pontot szerzett, kivédekezte Hadjart, én pedig elégedett vagyok ezzel. Remélhetőleg erősebbek leszünk az idény második felében.”

 

A Mercedesnél a nyári szünetben az autó javítása mellett alighanem a pilótakérdésre is oda kell figyelniük, de George Russell kijelentette, hogy ő nem fog sietni...

 
Előző cikk Így áll most Cunoda jövője a Red Bullnál – 2026-ban is maradhat?
Következő cikk Meglepő dolgokat állított Zak Brown a Cadillac érkezéséről

Legjobb hozzászólások

Legfrissebb hírek