Andretti-ügy: a Ferrari szerint már újabb motorgyártóra sincs szüksége az F1-nek
Miközben még mindig nem tudni, hogy meg tud-e egyezni az Andretti az F1-gyel a csapat belépéséről, a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint már az sem elég erős ütőkártya, hogy saját motort készítenének.
A Formula One Management és az F1-es csapatok továbbra is ott kritizálják az Andretti F1-es projektjét, ahol tudják. Miután a gyártói támogatás hiányát kérdőjelezték meg, az Andretti megszerezte a General Motors alá tartozó Cadillac támogatását.
Elsőre azonban a GM is csak az autó karosszériájának fejlesztésében vett volna részt, azonban miután ezt is felrótták az Andrettinek, a 2023-as szezon végén bejelentették, hogy 2028-tól már saját erőforrást fognak gyártani.
Elméletileg ezzel az F1 korábban (az Audi bejelentése előtt) az új csapatokkal szemben támasztott összes feltételének megfelel az Andretti, de a „logisztikai helyhiány” mellett a Ferrari most újabb érvet talált azellen, hogy miért nincs szüksége az F1-nek egy 11. csapatra.
Frederic Vassuer elmondása szerint a 2020-ban megkötött Concorde egyezményhez képest már az összes F1-es motorgyártó stabilabb helyzetbe került, ezért nem biztos abban, hogy a Cadillac saját motorjára szüksége lenne az F1-nek.
„Az előző Concorde egyezmény aláírásakor csak a Mercedes és a Ferrari volt stabil gyártó a Forma-1-ben” – mondta Vasseur többek között a Motorsport.com olasz kiadásának a Ferrari évzáró sajtóvacsoráján.
„A Honda a kilépés szélén volt, de a Renault sem tudta, hogy folytatni fogják-e a projektet. Mindössze két motorgyártó garantálta a részvételét a következő 5 évre.”
„2026-ra már más lesz a helyzet: a 4 jelenlegi gyártó mellett itt lesz a Red Bull és az Audi is. Néhány kollégám már most azt mondja, hogy ez túl sok gyártót jelent, mert így nem tudnak két csapatot is ellátni a jelenleg kiépített kapacitásuk mellett.”
„Mindig szükség lehet az új gyártókra, de teljesen más helyzetben vagyunk, mint 3 éve, ezért sem jelent akkor bónuszt az F1-nek jelenleg egy új gyártó.”
A Ferrarinak első és második számú versenyzője 2024-ben sem lesz.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.