Andretti ragaszkodik Hertához, valós esélyt akar az amerikai pilóták számára

Michael Andretti javában dolgozik csapata létrehozásán a Forma-1-ben, azonban a azt is elárulta, hogy szívesen felkarolná az amerikai tehetségeket, akik megérdemelnék az egyenlő esélyeket.

Colton Herta, Andretti Autosport w/ Curb-Agajanian Honda

Fotót készítette: Brett Farmer / Motorsport Images

Andretti 2024-től, tizenegyedik csapatként szeretne beszállni a száguldó cirkuszban, immáron egy saját csapattal csatlakozva, miután tavaly év végén meghiúsult az Alfa Romeót működtető Sauber megvásárlásával kapcsolatos üzlete.

Andretti Miamiban járt, hogy meggyőzze az FIA-t és támogatást szerezzen a többi csapattól. Hosszas beszélgetéseket folytatott a paddockban, a csapatok részéről azonban továbbra is aggályos lenne egy tizenegyedik csapat, ugyanis félnek a díjalap felhígulásától.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy szerinte egy amerikai pilóta hatékonyabb lenne az F1 növekedése szempontjából az Egyesült Államokban, mint egy amerikai csapat. Andretti nem értett egyet Horner szavaival, és kifejtette, hogy csak az ő új csapata adná meg az amerikai pilótáknak a lehetőséget, hogy bekerüljenek az F1-be.

Még több F1 hír:

„Olyan amerikai csapat akarunk lenni, amely amerikai versenyzőket akar képezni a jövőre nézve. Senki sincs, aki ezt tenné. Nincs igazán valós út egy amerikai versenyző számára, hogy bekerüljön az F1-be. Egyszerűen nincs.Szeretnénk kikövezni az utat az F1-be" - mondta Andretti.

Andretti továbbra is elkötelezett amellett, hogy Colton Herta legyen az egyik pilótája, és „tökéletes példának" nevezte őt egy olyan amerikainak, akinek már az F1-ben kellene lennie.

„Már most az F1-ben kellene lennie, megvan benne a tehetség, de elfogyott a pénzük, ezért visszatértek az Államokba. Szóval ő az amerikai utat választotta. Szeretném elérni, hogy a gokartból kihozzuk a gyerekeket, és megadjuk nekik a lehetőséget, és ha elég jók, akkor remélhetőleg eljutnak a Forma-1-be, és nekünk megvan a csapatunk, hogy ezt megtehessék" - mondta Andretti.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Verstappen az idei favorit, a leggyorsabb autóval még könnyebb dolga lesz
Következő cikk Hivatalos: Megszületett a döntés az Orosz Nagydíj pótlásával kapcsolatban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország