BRÉKING

Andretti: Nagyon kevés olyan tehetség született, mint Vettel

Mario Andretti egy egészen különleges és kivételes tehetségnek tartja Sebastian Vettelt, aki 2010 óta verhetetlen a Forma-1-ben.

A vélemények továbbra is megoszlanak Vettel tehetségét illetően, aki még mindig csak 26 éves, de már négy világbajnoki cím áll a neve mellett. Eddie Irvine legutóbb például úgy nyilatkozott, hogy ezek a sorozatos címek gyakorlatilag értéktelenek, miután a Red Bull messze a legjobb autó a mezőnyben.

Andretti, aki 1977-ben megnyerte a Forma-1 bajnokságát, miközben olyan versenyzők ellen harcolhatott, mint Sir Jackie Stewart, Graham Hill, Niki Lauda, Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet, vagy Alain Prost, a következőket nyilatkozta a Red Bull versenyzőjéről az ESPN kérdésére.

„Ő egyike azon ritka tehetségeknek, akiket csak egyszer-egyszer láthatunk a pályákon versenyezni. Ugyanakkor az is tény, hogy valószínűleg jelenleg a legjobb csapat dolgozik mögötte. Mindannyian tudjuk, hogy Adrian Newey milyen értéket képvisel, és így tovább. Amikor mindezt megítéled, arra van szükséged, hogy ezeket a dolgokat együttesen nézd. De egy biztos, Vettel már érett. Szerintem ez nem csak mostanra igaz, hanem már néhány évvel visszamenőleg is.”

„Sebastian nagyon nyugodt, és amikor te magabiztos és nyugodt vagy, akkor a többiek számára igazi veszélyt jelentesz, mert ilyenkor valószínűleg kevesebb hibát vétesz és most pontosan egy ilyen helyzetben van ő.”

Egy évvel ezelőtt még Fernando Alonsót tartották a legjobbnak. Most azonban változhatott a helyzet.

„Nehéz lenne azt mondanom, hogy most nem ő a legjobb. Nagyon nehéz lenne. Azt hiszem, jól látható a fejlődése. Egy pillanatra sem láthattunk tőle visszaesést a teljesítményét illetően. Valószínűleg a legjobb Vettel még nem érkezett meg hozzánk, és ez szomorú hírt jelenthet a versenytársak számára. Ijesztő egy gondolat. Itt azonban nemcsak a versenyzőt kell nézni, hanem a körülötte lévő embereket is. Olyan ez most, mint amikor Michael Schumacher a csúcson volt.”

Andretti szerint Schumacher nem döntött rosszul, amikor visszatért.

„Mindenki sokat várt tőle, mert ő Schumacher. Személy szerint csodálattal néztem rá, mert csak újra versenyezni akart, és pontosan emiatt tért vissza. Független attól, hogy sikeres volt ez a visszatérés, vagy sem. Nagyon kockázatot vállalt ezzel, de csak azért, mert imádott versenyezni.”

A legendás versenyző a Vettelt körülvevő kifütyülésről is beszélt.

„Sebastian úgy beszél erről, mint egy problémáról. De tudod mit? Egyszerűen csak élvezze ezeket a füttykoncerteket. Csak nézzék meg a karrieremet, és azt, amikor életem legjobbját nyújtottam. Ugyanezt éltem át. És a fenébe is, hiányzik ez a fütyülés.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Raikkönen hatalmas tehetség és sokat tanulhatok tőle
Következő cikk Montezemolo: minden tiszteletem Schumacheré, de Alonso a legjobb, akit valaha láttam

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország