Andretti: Hála az égnek, hogy nem büntették Verstappent

Mario Andretti azoknak a táborát erősíti, akik örömmel vették tudomásul, hogy nem szankcionálták Max Verstappen agresszív védekezését Lewis Hamilton ellen. A 81 éves egykori versenyző szerint remek látni, hogy ilyen kiélezett küzdelmet vív egymással a két világbajnoki rivális.

Andretti: Hála az égnek, hogy nem büntették Verstappent

Annak ellenére, hogy most már jó néhány nap eltelt a Brazil Nagydíj óta, úgy tűnik, Max Verstappen és Lewis Hamilton kemény küzdelme a pályán a mai napig beszédtémát szolgáltat a rajongók és szakértők között. Ezúttal Mario Andretti fejtette ki a véleményét, és elárulta, hogy üdvözli a versenybírók döntését a futam végén látott esettel kapcsolatban.

„Hogy őszinte legyek, a sportnak ezen a szintjén (nem kell büntetni), hacsak nem valami nagyon-nagyon kirívó dologról van szó, amiből az látszik, hogy veszélyes, hogy tényleg árthat valakinek, hiszen az más” – jelentette ki Andretti a GPBlog.hu kérdésére.

„Ez kemény versenyzés a valaha volt két legnagyobb tehetség között, akik egymásnak esnek a legnagyobb díjért, hát hadd csinálják! Hadd vezessenek! Annyira örülök, hogy nem volt büntetés” – tette hozzá az IndyCarban szerepet vállaló csapattulajdonos.

Még több F1 hír:

„Így nem a stewardok döntenek a világbajnokságról. Ez nagyon jó is lehet. Ahogy mondtam, ezen a szinten hadd foglalkozzanak egymással a srácok. Ott van a tisztelet, nem fogják bántani egymást. Szóval hadd versenyezzenek!”

Arra a kérdésre, hogy milyennek látja az idei világbajnoki küzdelmet a két rivális között, Andretti így felelt: „Imádom! Imádom látni, hogy mit csinál ez a két nagyszerű versenyző. Minden rivalizálás kihozza a legjobbat a másikból.”

„Ezt már láttuk. Láttuk, hogy Max gyönyörűen vezet, akárcsak Lewis. Ez az, amit minden sportrajongó látni akar. Hogy az egyének és a csapatok a legnagyobb nyomás alatt is képesek legyenek teljesíteni. És hogy aztán eredményekkel szülessenek belőle.”

„Lewis fenomenális munkát végzett a büntetések és minden ellene irányuló dolog ellenére Brazíliában. Aztán nemcsak pontokkal, hanem győzelemmel távozott. És most Verstappenen a sor, hogy ezt megtegye.”

Ocon és Alonso „a határig” mentek, hogy tartani tudják Gaslyt

megosztás
hozzászólás
Palmer: Verstappent a 2019-es kanadai eset miatt nem büntették
Előző cikk

Palmer: Verstappent a 2019-es kanadai eset miatt nem büntették

Következő cikk

Sajtóhírek szerint csupán jövőre jöhet bejelentés az Audi-McLaren megállapodásról

Sajtóhírek szerint csupán jövőre jöhet bejelentés az Audi-McLaren megállapodásról
Hozzászólások betöltése