Forma-1 Brazil Nagydíj

Andretti felvette a kesztyűt a Forma-1 csapatai ellen: "Egy rakás parasztnak hisznek minket..."

Michael Andretti szerint a Forma-1 csapatai „egy rakás parasztnak” képzelik az általa vezetett gárdát, de elismerte, maga is meglepődött, micsoda ellenállással néznek szembe.

Michael Andretti

Az amerikai szeretné, ha az Andretti F1 csapat legkorábban 2025-ben a rajtrácson állhatna, miután az FIA engedélyt adott a nevezésükre. Azonban még az FOM-mel is meg kell egyezniük a kereskedelmi jogokról, ami messze nem garantált, tekintve, hogy a sorozat vezetői eddig eléggé kedvtelenül nyilatkoztak az új csapat lehetőségéről.

A Forma-1 jelenlegi versenyzői egyáltalán nem szeretnék az Andrettit, mert szerintük ezzel jelentős bevételektől esnek el és a csapatok értéke is csökken, így az ügy kimenetele messze nem biztos. A Bloombergnek adott interjújában Andretti elmondta, ő is meghökkent, látva, mekkora ellenállás tapasztalható a Forma-1 részéről, ami szerinte azt sugallja, nem hiszik, hogy elég jók a sorozatba:

„Meg kell bizonyosodnunk arról, mibe keveredtünk. Nagyon sok politika és ilyesmi indult be. De ez ilyen. Meg kell vele birkóznunk. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz bejutni, de bizonyítani fogjuk, hogy megérdemeljük.”

„Először is, egy rakás parasztnak hisznek minket, akik nem tudják, mit csinálnak. Viszont rengeteg tapasztalatunk van a motorsportban, és bár más szögből érkezünk, mint mindenki más, így is működhet.”

Andretti elmondása szerint nem veszi be azt az érvet, hogy a csapat Forma-1-be való érkezése káros lenne a többi csapatnak, sőt, szerinte még a bajnokság növekedéséhez is vezethet: „Úgy érezzük, hogy a több autó csak segíteni fog a sportnak. Igen, egy szelet kiesik a tortából, a pénzdíjakból, meg ilyenek, de szerintem többet fogunk hozni, mint amennyit kiveszünk belőle.”

Andretti szerint az, ahogy ők be akarnak szállni, teljesen más, mint amit a Haas tett, akik az elejétől a Ferrari ügyfélcsapata: „Nem volt infrastruktúrájuk, nem tudtak saját autót építeni. Ezek mini-Ferrarik, mert amit csak lehet, megvesznek a Ferraritól, még a mérnökeik is onnan vannak. Az autókat a pályára küldeni valószínűleg a legegyszerűbb része.”

„Nekünk meg kell építenünk a saját autónkat és ha látja az ember, mekkora feladat ez... Hatalmas dolgot vállaltunk be. Vannak dokumentumok, amik, nem tudom, ötszáz oldalasak. Az IndyCarban megveszed az autót és már mehetsz is versenyezni, a Forma-1-ben viszont szó szerint a semmiből kell autót építeni.”

Hozzátette: „Egy teljesen amerikai csapatban gondolkodom. Amerikai pilótával, egy autóval, ami az Egyesült Államokban épült, egy itt gyártott motorral. Nem azért, de ez iszonyatos érdeklődésre fog majd szert tenni az Egyesült Államokban.”

Andretti elmondta, nem kételkedik afelől, hogy amennyiben a Forma-1-be kerülnek, megvannak a forrásaik és kapacitásuk arra, hogy versenyképesek legyenek: „Még nem vagyunk ott, de szerintem fantasztikus tervünk van. A GM és a Cadillac mögöttünk állnak, ami hatalmas fegyvertény.”

„Szerintem minden adott ahhoz, hogy egy nap versenyképes csapat legyünk és remélhetőleg meg tudunk egyezni a Forma-1-gyel, hogy ezt meg is mutathassuk. Ha így történik, az nagyszerű lesz a sportág számára.”

Arra a kérdésre, mi lesz, ha a bajnokság vezetése elutasítja a kereskedelmi megállapodást, Andretti úgy felelt: „Csalódott leszek, annyi szent. De minek is adnám fel? Valamit majd kitalálunk.”

Mindeközben a Közel-Keleten háború dúl, itt írtunk arról, hogyan hathat ez a Forma-1 szezonzárójára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalossá vált, ki lesz az Aston Martin tartalékja 2024-ben
Következő cikk Alonso szerint lesznek "következményei" a róla szóló pletykáknak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország