Anderson: A HRT meglehetősen primitíven néz ki

Gary Anderson, az egykori Jordan csapat technikai igazgatója elmondta, hogy a HRT idei gépe elég egyszerűnek tűnik, és különösen az első szárny sikerült fapadosra. A szakember tudja, hogy az istálló egy nagyon fontos év előtt áll.

Anderson: A HRT meglehetősen primitíven néz ki

Fotó: HRT

Az Autosportnak nyilatkozó Anderson elmondta: tisztában van azzal, hogy a csapat jelenleg az építkezés szakaszában van, és most alapozzák meg a struktúrákat a jövőhöz.
 
Ennek köszönhető az is, hogy a HRT ugyanott toporog, mint egy évvel ezelőtt – véli a szakember.
 
A HRT csak hétfőn tudta pályára vinni idei gépét, az F112-őt, mely egyelőre nem tűnik egy túlszofisztikált alkotásnak:
 
„Az autó meglehetősen primitív, és az első szárny egy olyan terület, mely különösen sok munkát igényel.”
 
„Ez elég egyszerű, és egy kicsit idejétmúlt, de egyben azon területek közé tartozik, melyek nagyon könnyen javíthatóak.”
 
„A HRT az orrok olyan verziójával állt elő, mely egészen elegánsan néz ki. Csökkentették a karosszéria elején a magasságot, hogy egy olyan orrészt kreáljanak, mely nélkülözi a többiek által alkalmazott lépcsőt.”
 
Anderson úgy gondolja, hogy a gép hátulja elég megbízható lesz, mivel a Forma-1 legkisebb egységének számító váltó a Williamstől érkezik, míg a motort a harmadik évébe lépő Cosworth szállítja.

megosztás
hozzászólás
A Williamsnél sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok
Előző cikk

A Williamsnél sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok

Következő cikk

Glock: Szuper, hogy egy nő a tesztversenyzőnk!

Glock: Szuper, hogy egy nő a tesztversenyzőnk!
Hozzászólások betöltése