Anderson: a Williams döntése teljesen érthetetlen

Gary Anderson, a Jordan egykori főtervezője szerint értehetetlen, és zavarba ejtő, hogy a Williams egy olyan aerodinamikai filozófiát „választott”, amellyel folyamatosan változni fog az autó teljesítménye az időjárási körülményektől függően.

George Russell, Williams FW43B

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams a katasztrofálisan sikerült 2019-es szezonja után 2020-ban nagy lépést tett meg a középmezőny felé, még akkor is, ha a pontszerzés ezúttal nem jött össze a grove-i alakulatnak.

Ez a lendület most valamennyire megtörni látszik a 2021-es FW43B-vel, aminél jóval jobban mozgó autónak tűnt a teszten a szintén a középmezőnybe vágyó Alfa Romeo C41. George Russell csak az utolsó napon próbálhatta ki a 2021-es autóját, amikor már a szél a szokásos bahreini szintre esett vissza, mégis azt nyilatkozta, hogy a körülmények a legrosszabbat hozzák ki az autóból, és szerinte hullámozni fog a teljesítményük a szezon során, mivel olyan autót terveztek, aminek az igazi teljesítménye csak a legideálisabb körülmények között jön ki.

Gary Anderson, a Jordan egykori főtervezője szerint eléggé zavarba ejtő ez a szemlélet:

„Egyáltalán nem értem ezt a filozófiát” – írja a The Race-en a brit mérnök. „A pilóták kevésbé lesznek konzisztensek egy ilyen autóban, mert hiába keresik a limitet, miután egyszer pórul járnak, valószínű, hogy inkább kicsit az autó potenciális teljesítménye alatt maradnak, még akkor is, ha egy olyan kiváló pilótáról beszélünk, mint George Russell.”

„Az ilyen csúcsra kihegyezett leszorítóerő attól függ, milyen keményen dolgozod meg az aero felületeket. Ha túl nagy nyomás kerül rájuk, csak minimális változás kell ahhoz, hogy leváljon az áramlat, ez pedig inkonzisztens leszorítóerőhöz vezet.”

Még több F1 hír:

„Itt azonban nem csak a szél fog szerepet játszani ebben. Russell a versenyei nagy részét forgalomban, turbulens levegőben fogja tölteni, aminek hasonló hatása van, mint a szélnek. Ha pontot akar szerezni idén, akkor ahhoz át kell rágnia magát a mezőnyön, ilyen körülmények között pedig a legkevésbé se kívánna egy inkonzisztens autót.”

„Ha garantált lenne a pole-pozícióból indulás, hogy azután elhúzzanak a messzeségbe, az egy dolog. Ha a Mercedes vagy a Red Bull választaná ezt a hozzáállást, akkor az még érthető is lenne. De a Williams pilótáinak a 15., 16. helyen vezetve ez olyan lesz, mint egy rémálom. Nem csak a potenciális hibák miatt, hanem mert így a gumikra is sokkal nehezebb lesz figyelni. Így az egész csomag kiszámíthatatlan lett, aminek mi értelme van?”

„Hallottuk azt is, hogy a pilóták a Williams keltette turbulenciára panaszkodtak. Az is ennek a jelenségnek az oka, egy stabil áramlástani képpel rendelkező autó mögött a turbulencia is kisebb lesz. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Red Bull és Sergio Perez pont Latifi mögött vesztette el a fél motorborítását – ő is ennek a változó méretű turbulenciának lett az áldozata.”

 

„Nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy így a Williams több pontot szerezhet idén. Egy ilyen sűrű középmezőny végén harcolva folyamatosan egyenletes autóra van szükséged, hogy a felmerülő lehetőségekből a legtöbbet kihozd.”

„Az idő majd eldönti, beválik-e a Williams kockáztatása, én mindig is olyan autót akartam adni a versenyzőinknek, amelyben megbízhatnak. Ez a Williams nem ilyen lesz, ha Russellnek és Latifinek azon kell majd aggódnia, hogy egy apró széllökés hogyan változtatja meg körről körre az autó viselkedését.”

„Alonso azt mondta nekem, kicsit lassú az Alpine…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Seidl nem érez sajnálatot Vettel iránt – „Ő egy négyszeres világbajnok”
Következő cikk Hamilton: Ez talán az egyetlen év, amikor több napot teszteltem volna...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország