Forma-1 Osztrák Nagydíj

"Amúgy sem számít a sprintverseny" - Az SQ1-ben búcsúzott Lewis Hamilton

Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es versenyzője a sprintkvalifikáció első szakaszában búcsúzni kényszerült, miután legjobb körét elvették pályaelhagyás miatt, de nagyon nem bánkódik a dolog miatt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

A Mercedes számára borzalmasan alakult az Osztrák Nagydíj sprintkvalifikációja, Lewis Hamilton ugyanis csak a 18. legjobb időt autózta - volt jobbja is, de abban négy kerékkel elhagyta a pályát, így elvették az időt.

Az SQ2 elején aztán George Russell autójával akadtak problémák, a hidraulikai rendszer hibásodott meg, így nem gurult pályára a szakasz elején és később a csapat szóvivője közölte, hosszabb javítás szükséges, így ő a 15, rajtkockából indul majd délután.

Hamilton, aki a vasárnapi futamot majd az ötödik helyről kezdi meg, nem nagyon csüggedt, hogy a rövidített versenyen a mezőny végéről kel rajtolnia:„Egyszerűen nem volt jó az időzítés. Amúgy sem számít a sprintverseny.”

„Ma igazából csak szórakozni fogunk, megpróbálni felzárkózni hátulról. Ez van, nem aggódok miatta nagyon. Jó lenne most is a pályán lenni, de ma nem jött össze. Nem tudok mit mondani a csapatnak, csináljuk tovább a munkánkat, könnyen végezhettünk volna sokkal előrébb is, de ez is jó móka lesz.”

A sprintkvalifikáció összefoglalóját itt olvashatjátok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull első sor a sprintkvalin Norris előtt, a Mercedesek nagyon hátul
Következő cikk Russell a legjobb ötbe várta magát, a 15. lett: "Nagy kár érte"

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország