Amit Hamilton megfogott, azt Bottas falhoz vágta: videó

Egy remek videós anyag Lewis Hamilton és Valtteri Bottas nagyon hasonló kicsúszásáról, ami a brit esetében károk nélkül ért véget, míg a finn kiesett a Német Nagydíjról Hockenheimben.

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, and Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, arrive on the grid

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Idén még mindig csak két olyan versenyünk volt, amikor nem a Mercedes nyerte meg az adott nagydíjat. És az Osztrák Nagydíj után újra Max Verstappen és a Red Bull-Honda nyert, amivel a holland pilóta már kevesebb, mint egy győzelemre van a tabella második helyén álló Valtteri Bottashoz képest, akinek a hírek szerint már messze nem biztos a jövő évi szerződése, és ez az incidens nem segített a helyzetén, miközben Toto Wolff megjegyezte, a pilótájának a második helyen kellett volna célba érnie, valamint a világbajnokok nem volt egészséges.

 

Ezen a hétvégén Hockenheimben a Mercedes saját magát golyózta ki, mivel Lewis Hamilton és a csapattársa is hibázott. A németek csak fogták a fejüket, noha a futamot az első és a harmadik helyről várhatták, de az esős körülmények keresztül húzták a számításaikat. Hamilton az ezt megelőző 8 esős nagydíjat az első helyen fejezte be, de most annyit hibázott, mint a korábbi években összesen.

Ezzel Bottas előtt ott volt a nagy lehetőség, hogy sok pontot hozzon a világbajnok csapattársán, de a hibája és az autótörése miatt nem járt sikerrel. Valtteri finoma megjegyezte, az eset előtt a Mercedes azt mondta neki, hogy keményebben kell nyomnia a dobogó miatt, de azt elismerte, hogy a hiba 100%-ban az övé volt.

Érdekesség, hogy a pálya ugyanazon pontján Hamilton is bajba került, de a világbajnok egy látványos manőver végén el tudta kerülni a falat, ami Bottasnak már nem sikerült. Alább erről nézhettek meg egy összehasonlító videós anyagot, amiben látni, hogy Lewis is igen közel volt a nagyobb csattanáshoz.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A pilóták kérik, aztán meg kritizálják a szabályokat
Következő cikk Így üvöltözött a büszke F1-es apa a rádióban: irány a Red Bull-Honda?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország