Amit Hamilton megfogott, azt Bottas falhoz vágta: videó

Egy videós anyag Lewis Hamilton és Valtteri Bottas hasonló kicsúszásáról, ami a brit esetében károk nélkül ért véget, míg a finn kiesett a Német Nagydíjról Hockenheimben 1 évvel ezelőtt ezen a napon.

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, and Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, arrive on the grid

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Tavaly ilyenkor még mindig csak két olyan futamunk volt, amikor nem a Mercedes nyerte meg az adott nagydíjat. Az Osztrák Nagydíj után újra Max Verstappen és a Red Bull-Honda nyert, amivel a holland már kevesebb, mint egy győzelemre volt a tabella második helyén álló Valtteri Bottashoz képest.

Hockenheimben a Mercedes gyakorlatilag saját magát golyózta ki, mivel Lewis Hamilton és a csapattársa is hibázott. A németek csak fogták a fejüket, noha a versenyt az első és a harmadik helyről várhatták, de az esős körülmények keresztül húzták a számításaikat. Hamilton az ezt megelőző 8 esős hétvégét az első helyen fejezte be, de most annyit hibázott, mint a korábbi években összesen.

 

Ezzel Bottas előtt ott volt a nagy sansz, hogy sok pontot hozzon a világbajnok csapattársán, de a hibája és az autótörése miatt nem járt sikerrel. Finoman megjegyezte, az eset előtt a Mercedes azt mondta neki, hogy keményebben kell nyomnia a dobogó miatt, de elismerte, hogy a hiba 100%-ban az övé volt.

Érdekesség, hogy a pálya ugyanazon pontján Hamilton is bajba került, de a világbajnok egy látványos manőver végén el tudta kerülni a falat, ami Bottasnak nem sikerült a másik Mercedes volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Alonso, Raikkonen, Ricciardo korábbi sikerkovácsa a hétvégétől Albon versenymérnöke lesz
Következő cikk „Olyan ez most, mint amikor még a családdal jártam versenyezni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország