Amikor Raikkönen még a NASCAR-ban versenyzett

Amikor Raikkönen még a NASCAR-ban versenyzett

A finn „Jégember” évekkel ezelőtt az amerikai bajnokságban is megpróbált sikeres lenni, de aztán végül visszatért a Forma-1-be.

Kimi Räikkönen érvényes szerződéssel rendelkezett a Ferrarinál 2010-re és 2011-re is, de a vezetőség úgy döntött, hogy elküldi őt, és helyette a súlyos sérüléseket szenvedett Felipe Massát tartja meg.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy Luca di Montezemolo, az akkori elnök egyszerűen nem akarta azt, hogy Fernando Alonso csapattársa legyen a „Jégember”, akivel megromlott a kapcsolata, plusz a spanyol is jobban preferálta a brazilt.

Räikkönen többek között a Toyotától is ajánlatot kapott, mely ez esetben hajlandó lett volna az F1-ben maradni, de a finn nemet mondott, aki ezt követően a legnagyobb szenvedélyének, a ralinak hódolhatott.

Érdekesség, hogy 2011-ben, 5 esztendővel ezelőtt Kimi a NASCAR Camping World Truck Seriesben és a NASCAR Nationwide Seriesben is rajthoz állt egy-egy versenyen a Kyle Busch Motorsports és a NEMCO Motorsports színeiben.

Räikkönen elmondása szerint ekkor jött rá, hogy hiányzik neki a pályaversenyzés és vissza akar térni a Forma-1-be. 2012-ben már a Lotus pilótája volt.

AUTO - NASCAR CAMPING WORLD TRUCK SERIES 2011

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING