Amikor Räikkönen „betört” Button házába

A korábbi F1-es pilótából lett TV-s szakértő, Jenson Button egy igazán érdekes, ugyanakkor némileg ijesztő történetet osztott meg korábbi ellenfelével, Kimi Räikkönennel kapcsolatban.

Jenson Button, McLaren and Kimi Raikkonen, Ferrari on the podium

Jenson Button, McLaren and Kimi Raikkonen, Ferrari on the podium

Sutton Images

A finn versenyzőt az utóbbi két évtizedben úgy ismerhettük meg, mint akit elsősorban csak a vezetés élménye éltet, a többi dolog pedig nem igazán foglalkoztatja, és ennek olykor hangot is adott.

Azok viszont, akik jobban is megismerhették őt, már többször is elmondták, hogy Räikkönen „jégembersége” csupán egyfajta fal, amellyel védeni akarta magát a médiától és az F1-et körülvevő felhajtástól, amelyet sosem kedvelt.

Még több F1 hír:

A 2009-es világbajnok most egy olyan sztorira emlékezett vissza, amely inkább azt támasztja alá, hogy Räikkönennek úgymond két személyisége volt, egy az F1-en belül, egy pedig azon kívül.

„Nem igazán beszélgettünk a paddockban, de amikor kikerültünk onnan, és lement a nap, akkor a dolgok megváltoztak” – mondta Button a Sky Sports F1 műsorában. „Az egyetlen dolog, amelyre igazán emlékszem Kimi kapcsán, mivel a többi eléggé összemosódott, az, hogy egyszer hajnal 3-ig voltunk Londonban, és akkoriban volt egy házam a városban.

„Úgy voltam vele, hogy most már elég, hazamegyek. Beszálltam egy taxiba, odaértem a házhoz, bementem, Kimi pedig ott ült a nappalimban, egyedül. Ötletem sincs, hogyan került oda.” Hogy mi lett a történet vége, azt Button nem árulta el, de talán jobb, ha nem is tudjuk meg.

Ennyit kereshettek tavaly az F1-es pilóták

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko szerint ezért választotta őket a Mercedes helyett Verstappen
Következő cikk Furcsa módon bukhatott le idő előtt a McLaren idei fényezése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország