Amikor megbüntették Hamiltont Vettel ellen: videó

Több mint 10 esztendővel ezelőtt Lewis Hamilton volt az, aki egy büntetést szenvedett el Sebastian Vettel ellen, épp Franciaországban, ahol ezen a hétvégén versenyez a mezőny. Most abszolút favoritként gurulhat pályára, immáron a gyári Mercedesszel.

Lewis Hamilton, McLaren Mercedes

Eric Gilbert

A Forma-1 berkein belül még mindig forrnak az indulatok a Kanadai Nagydíjon történtek miatt. A helyzet nem csillapodik, sokkal inkább amiatt sem, mert a Ferrari ugyan visszavonta a fellebbezési kérelmét, felülvizsgálatot kért, amit a hétvégén a francia helyszínen vizsgálhatnak meg a versenybírák. Érdekes lesz látni, hogy lesz-e új bizonyítékuk az olaszoknak.

A Mercedesnél elégedettek a döntéssel, és a Ferrari valószínűleg nem a 25 pont miatt harcol ennyire az igazáért, hanem magáért az elvért, és bíznak abban, hogy mindez precedenst teremthet. A Red Bull például úgy fogalmazott, hogy az FIA „ellopta” Sebastian Vettel győzelmét, aki azonban eddig is nagyon távol volt az első helytől a bajnokságban. És idén még mindig csak a Mercedes nyert futamot.

Hosszú évekkel ezelőtt Lewis Hamilton került hasonló helyzetbe a Francia Nagydíjon Magny-Cours-ban, amikor az akkor még a Toro Rossónál versenyző német pilótát támadta. A McLaren pilótája egyszerűen elmérte magát, majd a kanyart átvágván megelőzte Vettelt, de nem engedte vissza maga elé.

Ezek után borítékolható volt a büntetés, és Hamiltonnak át kellett hajtania a bokszutcán, amivel fontos pozíciókat veszített. A futamot végül Massa nyerte meg a Ferrarival. A brazil majdnem 18 másodpercet adott a ferraris csapattársának, Räikkönennek, míg Trulli a Toyotával már közel 30 másodpercre volt, akárcsak Kovalainen. Pontszerző volt még Kubica, Webber, Piquet és Alonso.

Hamilton eredetileg a 3. helyről rajtolhatott volna, de a Kanadai Nagydíjon okozott incidense miatt 10 helyes rajtbüntetést kapott, így csak a 13. rajthelyet foglalhatta el. Végül a 10., nem pontszerző pozícióban intették le. Ekkor a bajnokság élén Massa állt 48 ponttal Kubica (46) és Räikkönen (43) előtt. Hamilton 38 egységgel várhatta a folytatást.

Start: Sebastian Vettel, Scuderia Toro Rosso, and Lewis Hamilton, McLaren Mercedes
Nelson A. Piquet, Renault F1 Team, Lewis Hamilton, McLaren Mercedes
Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, passes Nico Rosberg, WilliamsF1 Team

Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, passes Heikki Kovalainen, McLaren Mercedes
Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, passes Heikki Kovalainen, McLaren Mercedes
Lewis Hamilton, McLaren Mercedes, battles with Nelson A. Piquet, Renault F1 Team

21

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy érdekes láncreakció okozta a McLaren kiesését Kanadában
Következő cikk Külön utakon a Ferrari és a Mercedes a Red Bull Ringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország