Amikor Kimi Räikkönen a 17. helyről rajtolva varázsolt Japánban
A hétvégén Japánba látogat a Forma-1-es mezőny, ennek kapcsán pedig idézzük fel Kimi Räikkönen karrierjének talán legnagyobb győzelmét, amelyet Szuzukában ért el.
Kimi Räikkönen 2005-ben a McLaren-Mercedes színeiben versenyzett és sokáig a világbajnoki címért is harcban volt, ez végül nem jött össze neki, nagyrészt Fernando Alonso remek teljesítményének és a Mercedes-motor megbízhatatlanságának köszönhetően.
A finn pilóta viszont így is szerzett néhány felejthetetlen pillanatot a rajongóinak, többek között a Japán Nagydíjon, amelyet úgy tudott megnyerni, hogy a 17. helyről rajtolt, és a verseny utolsó körében előzte meg Giancarlo Fisichellát.
A Räikkönen-Fisichella csatát akkoriban Palik László így kommentálta: „Középen ott van Fisichella, mindenhol megpróbálja Räikkönen, a kerék a keréken, vajon megvan-e a neki? És körbeautózza! És megcsinálja! Azt a mindenit! Hány éve nem volt ilyen, hogy az első hely az utolsó körben dől el?”
„Hát ezt nem hiszem el... azt a mindenit! Mit csinált ebben az évben Kimi Räikkönen? 17. helyről rajtolt, kérem szépen, és lehet, hogy Giancarlo Fisichella autója esőre van beállítva, Räikkönené meg száraz pályára, na de hát körbeautózta a mezőnyt!”
A Jégember egyik legjobb futamáról az F1 hivatalos YouTube-csatornája is megemlékezett, és itt tekinthetitek meg a legjobb jeleneteket 5 percben.
Eközben a korábbi pilóta szerint Sainz mindent elszúr a Ferrarinál, míg a Japán Nagydíj menetrendjéért kattints ide!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.