„Amikor Hamilton nyert, azt mondta, a kocsija nem ad neki előnyt” – Montoya

A korábbi F1-es Juan Pablo Montoya ironikusnak tartja, hogy Lewis Hamilton a Red Bull előnyére panaszkodik, miközben szerinte a brit korábban még azt mondta, nem az autója miatt nyer.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, on the grid with engineers

Míg 2014 és 2020 között a Mercedes csapata dominált a Forma-1-ben, addig 2022 óta a Red Bull az egyértelmű első erő, Max Verstappen és az osztrák istálló előnye pedig a szezon félénél máris óriási.

A Forma-1 pillanatnyi helyzetéről nyilatkozott a korábbi F1-es Juan Pablo Montoya, aki szerint ironikus, hogy Lewis Hamilton a dominanciára panaszkodik, miközben amikor ő dominált, még másról beszélt:

Még több F1 hír:

„Mindig nagyon jó dolog panaszkodni, amikor nem nyersz, de amikor Lewis nyert, akkor azt mondta, hogy a kocsija nem ad neki előnyt. De valójában a Mercedes előnye akkora volt, mint jelenleg a Red Bullé.”

„Nem akarom azt mondani, hogy Hamilton nem jó, épp ellenkezőleg, egy remek versenyzőről van szó. De a sportban az a realitás, hogy a legjobb autóban kell ülnöd” – jelentette ki Montoya a Semanának.

Hamilton nemrég arról is beszélt, hogy szerinte sokat fejlődött 2023-ban a Mercedes, csak ez a Red Bull miatt nem látszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült, ki miatt távozhatott Fernando Alonso az Alpine-tól
Következő cikk Aston Martin: „mellékhatások” vagy hajlékony szárnyak betiltása áll a formaromlás mögött?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország