Amikor a Honda legutóbb elhagyta a Forma–1-et – hasonlóságok és eltérések

A mostani Honda-kivonulás összetéveszthetetlen hasonlóságokat mutat a 2008 végén történtekkel, amikor a bankszektor összeomlása miatti gazdasági válság volt az elsődleges oka annak, hogy a japán gyártó elhagyta az F1-et. A The Race most megvizsgálta, hogy mik a különbségek és a hasonlóságok a két kiszállás között.

Honda logo

Honda logo

Erik Junius

Ahogyan akkor is, most is hirtelen történt és kegyetlenül lépték meg. Ahogyan akkor is, most is bizonyos külső tényezők miatt jelentősen lecsökkent a Forma–1-es szerepvállalás jelentősége, amely egy ilyen globális cég számára csak egy aprócska tevékenység.

Ezúttal azonban nem feltétlenül ért minket meglepetésként. Már azóta szerepelt a kártyák között ez az eshetőség, hogy tavaly novemberben csak egyetlen évre hosszabbítottak, miközben arról szóltak a pletykák, hogy a cégen belül eltérő vélemények alakultak ki az F1-es folytatás szükségességéről.

Még több F1 hír:

Legutóbb, vagyis 2008-ban egy hirtelen jött szükségállapot miatt következett be a kivonulásuk, hiszen a Honda utcai autóinak eladásai 70 százalékot estek vissza egyik hónapról a másikra, és senki sem tudta, hogy mennyire lesz komoly és milyen sokáig tart majd a gazdasági válság. Előtte nem volt jele annak, hogy az F1-es szerepvállalás bajban lenne.

Most egy újabb vészhelyzet tett keresztbe nekik, ezt azonban nem lehet havi eladásokban mérni, hiszen a klímaváltozásról van szó. A Honda célkitűzése, hogy 2030-ig kétharmad részt elektromossá, 2050-ig pedig teljesen karbonsemlegessé akarnak válni, komoly befektetéseket igényel majd mind pénzügyi, mind pedig mérnöki agykapacitás szempontjából. Az F1-es program lezárásával mindkettőből felszabadul elég sok.

A Honda úgy érzi, hogy a hosszú távú túlélésért harcol. 2018-ban az ügyvezető igazgató, Seiji Kuraishi, aki állítólag nem volt teljesen oda a Forma–1-es folytatásért, egy előadáson a következőket mondta: „Az egyik célunk az, hogy a Honda olyan cég legyen, melynek létezését a társadalom is akarja.”

Honda branding on a Red Bull Racing RB16

Honda branding on a Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Annak érdekében, hogy ebben a gyorsan változó környezetben el tudjuk érni ezt a célt, létrehoztuk a 2030-as jövőképet, hogy új és egyedi értéket adjunk a Hondának. Az egyik kulcs ennek a küldetésnek az eléréséhez a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése.”

Ennek a feladatnak a megvalósítása azóta jelentős figyelmet és hangsúlyt kapott, és jóval konkrétabb terveket is meghatároztak, melyeknek része a kutatás-fejlesztésre költött óriási mennyiségű pénzösszegek felhasználása is.

A Honda szempontjából az F1-es szereplés már nem volt indokolt sem technológiai, sem pedig marketinges szempontból. Ez egy stratégiai döntés, bár igencsak nehézkes körülmények között, hiszen a járvány miatt ellaposodott gazdaság azt jelenti, hogy a Hondának kevesebb bevétele van, amelyet aztán be tudna fektetni, pont abban az időszakban, amikor a legnagyobb szüksége lenne erre.

2008-ban kevésbé volt ez stratégiai, mintsem vészhelyzet okozta kivonulás. Akkor talán könnyebb is volt a döntés, hiszen a pályán mutatott formájuk eléggé gyenge volt, emiatt pedig a marketingérték sem volt a legnagyobb.

Jenson Button, Honda RA106

Jenson Button, Honda RA106

Fotó készítője: Sutton Images

Hiába érkezett meg 2006-ban az áttörést jelentő futamgyőzelem Jenson Button révén, a csapatnak utána sikerült két igazán szörnyű autót építenie 2007-re és 2008-ra. A Honda menedzsmentje viszont nem tudhatta, hogy világverő autót tesztelnek a szélcsatornában 2009-re.

Nem látszott az esély arra, hogy hirtelen a Ferrarival és a McLarennel szállhatnak harcba azzal, amilyük volt. Még ha bíztak is abban, hogy Ross Brawn lefektette az alapját ennek a jövőbeli megvalósításához, ez akkor is csak egy hosszú távú világban volt lehetséges, amelyben a Honda talán már nem is létezett volna. Azon a ponton egy vállalati szintű szükséghelyzettel találták szemben magukat.

Egy kicsi iróniánál több is van abban, hogy a Honda 2008-as kiszállása pont azoknak az eseményeknek ágyazott meg, melyek ahhoz vezettek, hogy a Mercedes a sport történetének legdominánsabb csapatává vált.

Rubens Barrichello, Honda RA108

Rubens Barrichello, Honda RA108

Fotó készítője: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Sok kulcsember még most is ott van azok közül, akiket a Honda átadott 2008 telén Brawnnak. A mostani kivonulás a Red Bull kétcsapatos programját hagyja nehézkes szituációban.

Mi lenne viszont akkor, ha a Mercedes 2021 végén követné a Hondát hasonló okokból, és csak motorszállítóként folytatnák tovább? A Red Bull akkor végre talán megízlelhetné, hogy milyen érzés a Forma–1 legjobb motorjával versenyezni…

Imolában is felülhetnek majd a nézők a lelátókra.


Bereznay Dani első élményei az F1 2020-ról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren nem áll le a fejlesztésekkel: még nem nyitottuk ki az autóban rejlő lehetőségeket
Következő cikk Mick Schumacher már az üléspróbát is letudta az Alfa Romeónál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország