Amikor a Forma-1-ben minden lehetséges: Stroll dobogója Bakuból

Lance Stroll sem hitte el, hogy már az első szezonjában felállhatott a dobogóra a Forma-1-ben a Williamsszel.

Race winner Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and Lance Stroll, Williams in the Press Conference

Fotót készítette: Sutton Images

A kanadai F3-as bajnok igen komoly hátszéllel, a milliárdos édesapja támogatásával juthatott el az F1-ig. A Williamsnél jól jött a nagyobb anyagi támogatás, és belegondolni is rossz, mi történne a csapattal, ha Stroll apja nem állna a gárda mögött.

Lance nagyon sok kritikát kapott, és kap továbbra is, de a bakui dobogóját már senki sem veheti el tőle. Elmondása szerint akár nyerhetett is volna Azerbajdzsánban, de Valtteri Bottast mindenképpen kivédekezhette volna az utolsó métereken, nem elveszítvén a második pozícióját.

Ennek ellenére nagyon boldog volt a harmadik helye miatt, mely normál körülmények között biztosan nem sikerült volna neki. Sőt, az is nagy „segítség” volt számára, hogy Felipe Massa, a williamses csapattársa a technikai gondjai miatt nem tudta támadni őt.

De mégis hogyan sikerülhetett ez a dobogó Strollnak? A Forma-1 az azeri hétvége kapcsán erről is megemlékezett, és készített számunkra egy videót, melyben a legfontosabb jeleneteket nézhetjük meg, amik végül a Williams pilótáját a dobogóig repítette. Gondoljunk csak Vettel, és Hamilton incidensére a biztonsági autós fázis ideje alatt...

A VIDEÓS ÖSSZEÁLLÍTÁST EZEN A LINKEN KERESZTÜL ÉRHETITEK EL

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Az eddigi motorerő-fölény leplezni tudta a Mercedes gyengeségeit"
Következő cikk 50-60 millió dollárt fizethet Vietnam az F1-es tagságért cserébe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország