BRÉKING

Amiért Ron Dennis örökre dühös lesz Prostra: ledobta a győzelmi serleget a tifosinak

Mint köztudott, 1989-ben Alain Prost és a McLaren istálló kapcsola annyira megromlott, hogy Prost a Francia Nagydíjon bejelentette a csapattól való távozását. Ez nagyban a brazil csapattársával, Ayrton Sennával való rivalizálásnak volt betudható. Aztán jött az Olasz Nagydíj, ahol a Professzor olyat tett, ami Ron Dennis szemében egyenlő volt a legnagyobb aljassággal.

Szerző: Móré Dániel

A futam előtt a Ferrari hazai pályáján Prost bejelentette, hogy hol folytatja a karrierjét. „Természetes”, hogy a Scuderiánál! Itt kezdődött meg a McLaren szívébe hatoló késszúrások sorozata, amit a cikk témáját adó eset és a Japán Nagydíj követ, ahol Prost a legkevésbé sem sportszerű módon lett világbajnok, és a Ferrarihoz vitte az 1-es rajtszámot. A következő évben ezt Senna ­–még durvább módszerekhez folyamodva– vissza is adta a franciának.

A verseny rajtját Senna várta az élről, őt a két Ferrari, Berger és Mansell követte. Prost csak a 4. helyről indulhatott. Az élmezőny sorrendje csak akkor változott, mikor a 41. körben az akkor 4. Mansell alatt megállt a Ferrari. A bajuszos brit csalódottan adta fel csapata hazai futamát. Prost ekkor a 3. volt, de pár körrel később megelőzte a második helyen álló Bergert is. Ekkor aztán bekövetkezett a dráma! Senna motorja a 44. körben felrobbant! A tifosi szokásához híven örömmámorban tört ki, főleg, hogy a versenyt az a Prost vezette, aki jövőre az ő csapatukat erősíti. A francia bajnok innentől már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, magabiztosan nyert Berger és Bousten előtt.

https://www.youtube.com/watch?t=472&v=wxLiBo61s3U

Majd a pódiumon Prostot annyira meghatotta a tifosi öröme, hogy köszönetképp közéjük dobta a serlegét. A McLaren híres csapatkoordinátora közelről is tanúja volt az esetnek: "A szurkolók azt kiáltozták, hogy 'Copa, Copa'. Alain azt gondolta, hogy ez a következő évtől az ő szurkolótábora, ezért a díjátadás után előlépett, és ledobta a serleget. Amint a tömeg elkapta, az emberek rengeteg darabra törték – valaki a markolatát, valaki az állványát, valaki a közepét vitte el..."–emlékezett vissza a szakember.

Ron Dennis forrongott a dühtől! „Olyat adott oda a tifosinak, ami a McLaren tulajdona!”–mondta magából kikelve. Jo-t meghatotta, amikor egy csapat Ferrari szurkoló azt ajánlotta, hogy vásárolnak egy ugyanolyat a csapatnak, de a szokásos procedúra mellett döntött: igényelt egy másolatot. Mikor megérkezett, úgy döntött, hogy kivár a megfelelő pillanatra, amikor végre odaadhatja Dennisnek. 6 év után, 1995-ben egy karácsonyi bulin át is adta a csapatfőnöknek, aki értékelte a gesztust, de megjegyezte, hogy azért mégsem olyan, mint az eredeti. A McLarennek azóta is megvan az összes versenyzői- és csapattrófeája eredetiben, kivéve ezt az egyet…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Belső kamerás nézetekből az idei Japán Nagydíj rajtja Suzukából
Következő cikk Montoya nagyon hangos száguldása Indianapolisban: Schumacher nyakán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország