Hamilton körrekorddal és egy hajszállal nyerte a harmadik edzést Vettel előtt Austinban

Lewis Hamilton a harmadik szabadedzésen is a leggyorsabb tudott lenni az Amerikai Nagydíjon, ám most csak egy hajszállal volt gyorsabb a mögötte záró pilótától, Sebastian Vetteltől és a Ferraritól.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-17, spins into the gravel

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-17, spins into the gravel

Zak Mauger / Motorsport Images

Közvetlen a szabadedzés előtt 26°C volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya kicsivel több mint 30°C-os. A versenyzők teljesen száraz körülmények között és 3.1 km/órás szélsebesség mellett kezdhették meg a munkát.

Az edzés ideje alatt nem kellett elővenni a piros zászlót, de Grosjean elszállása miatt fontos perceket veszített a mezőny, amikor is virtuális biztonsági autós fázis volt érvényben. A Haas versenyzője ugyan az autót nem törte össze, de azzal leparkolt a kavicságyban és ezzel véget is ért az edzése a 9-es kanyarban. Nagyon dühös és csalódott volt, de rögtön bocsánatot is kért a csapatrádión keresztül. Ekkor 30 perc volt hátra a tréningből.

Érdekesség, hogy közvetlen Romain hibája előtt Verstappen is hibázott abban a bizonyos kanyarban, de a holland megfogta az alatta meginduló Red Bullt, és csak a bukótérbe hajtott ki. Ez egy újabb szép mozdulat volt a nemrég 2020 év végéig a csapatával hosszabbító pilótától, aki a hírek szerint egy 50 millió eurós szerződést kötött a „bikákkal.”

 

Volt, aki még szerencsétlenebb volt, hiszen Kvyat alig tett meg pár kört, amikor vissza kellett térnie a bokszba egy technikai gond miatt. A Toro Rosso orosz versenyzője egyelőre nagyon szerencsétlen, mivel eleve nem a saját gárdája dolgozik mellette, hanem a Renault-hoz távozott Sainzé, illetve csak a második edzésen ülhetett először autóba Gelael tesztpilóta lehetősége miatt. Nagyon nehéz dolga lesz a folytatásban, akárcsak az új-zélandi csapattársának, akinek ez az első F1-es hétvégéje, de ő legalább kint tudott maradni a pályán és adatokat gyűjtött a folytatásra. 

Hamilton számára sokkal simább volt az edzés, és noha ismét körrekorddal a neve mellett végzett az élen, az előnye sokkal kisebb volt. Vettel nagyon közel zárt hozzá, ami jó előjel lehet számára, és a rajongóknak is egy izgalmas és szoros időmérő edzést illetően. Úgy tűnik, a Ferrari kasztnicseréje bejött, és a német kényelmesebben érezte magát az SF70-H volánja mögött. Ez a kasztni azonban nem új, hanem egy korábban használt elem.

A harmadik leggyorsabb időt Bottas rakta össze a másik Mercedesszel, közvetlen a finn honfitársa, Räikkönen előtt. Ők ketten szintén nagyon közel voltak egymáshoz. A „Jégember” első felfüggesztését is kicserélték az edzésen, mivel gondjai akadtak vele.

A legjobb ötben volt még Verstappen, de a Red Bull hátránya már jelentős volt. Ricciardo csak a 9. idővel zárt, ám számára a végén a forgalom okozott nagy gondot, így emiatt nem láthattunk tőle egy igazán gyors ultra-lágyas kört.

Massa folytatja a szárnyalását, és alig maradt el a Red Bull idejétől a 6. pozícióban. A brazil újonc csapattársa ezt még csak megközelíteni sem tudta. A sor a két Renault-val folytatódott tovább Hülkenberg-Sainz sorrendben. Érdemes megnézni, hogy a német és a spanyol mennyire volt egymástól… Ez egy hasonlóan szoros csatát eredményezhet, mint amit a Force Indiánál látunk a szezonban. És ha már róluk van szó, Pérez (10.) és Ocon (11.) megint egymásra talált az időket illetően is.

Csalódás lehet a McLaren visszaesése, de talán Alonsónak még lehet esélye a Q3-ra. Ez most nehezebb lesz, mint korábban. Vandoorne tempója egyelőre ehhez pláne kevésnek tűnik. 

Végeredmény FP3 - Amerikai Nagydíj 2017

HelyVersenyzőAutóMotorKörIdőKülönbség
1 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 15 1'34.478  
2 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 19 1'34.570 0.092
3 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 17 1'34.692 0.214
4 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 17 1'34.755 0.277
5 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 14 1'35.103 0.625
6 brazil Felipe Massa  Williams Mercedes 11 1'35.346 0.868
7 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 21 1'35.608 1.130
8 spain Carlos Sainz Jr.  Renault Renault 16 1'35.650 1.172
9 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 17 1'35.723 1.245
10 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 16 1'35.802 1.324
11 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 17 1'35.965 1.487
12 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 12 1'36.118 1.640
13 spain Fernando Alonso  McLaren Honda 15 1'36.239 1.761
14 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 14 1'36.599 2.121
15 new_zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Renault 26 1'36.818 2.340
16 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 16 1'37.271 2.793
17 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 17 1'37.319 2.841
18 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 15 1'37.807 3.329
19 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 9 1'37.891 3.413
20 russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault 6 1'38.500 4.022

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szívesen lenne a fénykorában lévő Hamilton csapattársa
Következő cikk Buemi nem kapott ajánlatot a Red Bulltól az austini beugróra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország