Forma-1 Monacói Nagydíj

Alpine: Ocon megérdemelte a dobogót, de kellett "egy kis segítség"

Az Alpine Forma-1-es csapatának sportigazgatója, Alan Permane szerint Esteban Ocon harmadik helye a Monacói Nagydíjon megérdemelt volt, annak ellenére, hogy kaptak „egy kis segítséget” a Ferraritól.

Alpine F1 Team celebrate third position for Esteban Ocon, Alpine F1 Team

Ocon mind az időmérőn, mind a versenyen a harmadik lett, bár előbbihez kellett az is, hogy Charles Leclerc-t megbüntessék, amiért feltartotta a Q3-ban az alagútban gyorskörön érkező McLarenes Lando Norrist. A másik Ferrari-pilóta, Carlos Sainz végig Ocon nyomában volt a 78 körös verseny során, egészen addig, amíg nem hibázott nagyot a Mirabeauban a már vizes aszfalton.

Permane a verseny után így értékelt: „Egy elég jó autóval indultunk már péntek reggel és őszintén, ez egyike volt azon hétvégéknek, amikor bármit is csináltunk a visszajelzései alapján, egy kicsit javított a helyzeten. Fantasztikus időmérőt futott, onnantól már könnyű dolga volt, de persze a Ferrari is segített kicsit.”

A csapaton az elmúlt hetekben komoly volt a nyomás, miután idei szezonkezdetüket Laurent Rossi vezérigazgató „helyenként amatőrnek” nevezte, külön kiemelve Otmar Szafnauer csapatfőnök szerepét. Permane azonban máshogy látja a dolgokat:

„Baku egy nagyon nehéz verseny volt és utána ezt is mondtam, feltettük a kezünket, hibáztunk, nem végeztünk elég jó munkát, de erős csapat vagyunk. Miamiban megmutattuk, hogy fel tudunk állni és most megmutattuk, hogy még erősebben tudunk visszatérni. Emelt fővel megyünk Barcelonában és ugyanígy fogunk tenni.”

A vasárnapi bronzérmes Ocon arra hívta fel a figyelmet, hogy a csapatnak nem szabad elszállnia magától.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrarira is a Red Bullra hajazó oldaldobozok kerülnek az új fejlesztési csomaggal?
Következő cikk McLaren: nem leszünk hátrányban gyári motor nélkül sem 2026-ban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország