Alpine: minden megvan Oconban ahhoz, hogy első számú pilóta legyen
Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint a francia versenyzőnek szintet kell lépnie, hogy az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyébe lépjen és a csapat vezérévé lépjen elő.
Sebastian Vettel visszavonulásának híre alaposan megbolygatta a pilótapiacot, de akadnak olyan versenyzők a mezőnyben, akiknek nem kell aggódniuk, hiszen hosszú távú szerződéssel rendelkeznek aktuális csapatuknál.
Az egyik ilyen pilóta Esteban Ocon, aki most az egyetlen biztos pontnak tűnik az Alpine-nál a következő szezonra, miután a francia alakulat elveszítette a Vettel helyére igazoló Fernando Alonsót, majd a csapat tartalék- és tesztversenyzője, Oscar Piastri kikosarazta őket.
Bár az Alpine-nak több jelöltje is van, Otmar Szafnauer csapatfőnök pedig elmondta, tizennégy pilóta is megkereste őket, amióta kirobbant a Piastri-botrány, úgy tűnik, Esteban Oconnak komoly feladatot szánnak a következő idényben.
„Esteban egy szuper tehetséges srác. Dolgoztam vele a Force Indiánál is, amikor Sergio Perez csapattársa volt és akkor is bizonyította, hogy tud ugyanolyan gyors lenni mint Checo. Kemény csatákat vívtak“ - emlékezett vissza az Alpine csapatfőnöke.
„Fernandóval is jó párharcokat vívtak, megvan a képessége ahhoz, hogy jó teljesítményt hozzon ki az autóból. Az egyetlen hiányossága, hogy kicsit több idő kell neki ahhoz, hogy megtalálja a konstrukció határait, neki kicsit több idő kell Alonsónál ahhoz, hogy felpörögjön“ - vélekedett Szafnauer.
„Hogy képes lesz-e vezetni a csapatot? Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz. Már futamot is sikerült nyernie a Forma-1-ben és jó pontszámokat hoz nekünk idén is. Mire eljutunk a következő idényhez, még többet fog tanulni“ - tette hozzá az Alpine csapatfőnöke.
A Mercedes kérésére igazolta le Fernando Alonsót az Aston Martin?
Nézzétek meg, milyen egy virtuális kör a Hungaroringen!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.