Alpine: Fernando mindig is a Renault-család része volt és az is marad

Az Aston Martin hétfőn jelentette be, hogy Fernando Alonso több évre szóló megállapodást kötött a silverstone-i alakulattal, így biztossá vált, hogy a 2022-es idény végén távozik az Alpine-tól.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team, Fernando Alonso, Alpine F1 Team,

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A francia istálló egy rövid közleményben erősítette meg a kétszeres világbajnok távozását, aki a visszavonuló Sebastian Vettel helyét veszi át majd az Aston Martinnál. Alonso a 2021-es szezon előtt tért vissza egykori sikerei helyszínére, ahol a Renault pilótájaként két világbajnoki címet szerzett.

„A legjobbakat kívánjuk Fernandónak a jövőben. Mindig is a Renault és az Alpine-család része volt, és az is marad. Büszkék vagyunk és kiváltságosnak érezzük magunkat, hogy annyi közös pillanatot élhettünk át együtt a versenypályán“ - írta a francia istálló.

Fernando Alonso jövője egy ideje már a levegőben lógott, ugyanis jelenlegi szerződése az idény végén lejár az Alpine-nál, akik viszont szeretnének lehetőséget adni a Forma-2 és Forma-3 korábbi bajnokának, a csapat jelenlegi tartalék- és tesztpilótájának, Oscar Piastrinak.

Még több F1 hír:

„Alig várjuk, hogy a 2022-es szezon hátralévő részét Fernandóval közösen fejezzük be, a novemberi utolsó futamig a maximumra törekszünk vele" - tette hozzá közleményében az Alpine.

A francia alakulat egyelőre nem jelentette be, ki veszi át a kétszeres világbajnok helyét, de kifejezetten meglepő lenne, ha nem Piastrira esne a választásuk.

Mint írták, a csapat a megfelelő időben be fogja jelenteni 2023-as pilótafelállását, amelynek egyik tagja biztosan a szerződéssel rendelkező Esteban Ocon lesz.

A Mercedes illegális gázpedállal gyanúsítja a Ferrarit – sajtóinformáció!


Nézzétek meg az alábbi videóban, kik azok a pilóták, akiknek többször is sikerült megnyerniük a Forma-1-es Francia Nagydíjat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen elárulta, miért forgott meg a Hungaroringen
Következő cikk Ralf Schumacher: Piastri túl nagy kockázatot jelent az Alpine számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország