Alpine: Ezért verte meg Ocon Alonsót Monacóban

Az Alpine vezérigazgatója, Marcin Budkowski azt nyilatkozta, legszívesebben elfelejtené a monacói hétvégét, amelyen két ponttal kellett beérniük, és elmondta, miért lehetett gyorsabb Esteban Ocon Fernando Alonsónál.

Fernando Alonso, Alpine

Fernando Alonso, Alpine

Steven Tee / Motorsport Images

Az Alpine nem lehet elégedett a Monacóban történtekkel, hiszen Esteban Ocon a 9., Fernando Alonso a 13. helyen ért célba, ennek következtében pedig a konstruktőri pontversenyben az Aston Martin és az AlphaTauri is megelőzte őket, így a hetedik helyre estek vissza.

A hétvégét követően a francia istálló vezérigazgatója, Marcin Budkowski a Motorsport.com-nak nyilatkozott, aki szerint ez csak egy „botlás” volt, és nem érdemes komoly következtetéseket levonni ebből.

 „Lehetett volna rosszabb is. Sajnos a riválisainknak sikerült kihozniuk a maximumot a versenyből, különösen azoknak, akik a futam előtt még mögöttünk voltak. Ők extra pontokat tudtak szerezni amiatt, hogy az élmezőnyben ketten is kiestek.”

Még több F1 hír:

„Ez fájdalmas a bajnokság szempontjából. Őszintén szólva, ez egy rossz hétvége volt számunkra. Már csütörtökön is szenvedtünk a tempónkkal, a gumihőmérséklettel pedig még jobban. És bár az időmérőn Estebannal valamelyest javult a helyzet, a kocsi nem a megfelelő gumikra volt beállítva.”

Budkowski arra is magyarázatot adott, hogy Alonso miért szenvedett jobban Oconnál, majd a vezérigazgató hozzátette, összességében felejthető volt a hétvégéjük.

„Mindketten szenvedtek, de a különbséget az jelentette, hogy Esteban képes volt működésre bírni az abroncsokat a Q1-ben, Fernandónak viszont ez nem jött össze. Összességében szeretnénk elfelejteni ezt a hétvégét, bár sok tanulságot is levonhatunk belőle. Azt viszont nem hinném, hogy a monacói hétvége reprezentatív lenne a fejlődésünk szempontjából” – mondta a lengyel.

Ross Brawn szerint nem jó ötlet, amire a Mercedes készül…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: A világ legjobbja akarok lenni, ezért vagyok a Ferrarinál!
Következő cikk Russell: Egyáltalán nem irigylem Schumacheréket…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország