Alpine: Barcelonában is a Ferrari és a Mercedes előtt leszünk!
Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane szerint nem egy „monacói villanásra” tervezték a 2023-as Forma-1-es autójukat, és az A523-mal más pályákon is legyőzhetik a Ferrarit és a Mercedest.
Lassan indult be az Alpine 2023-as szezonja: Bahreinben Esteban Oconnal hibát hibára halmoztak, a dzseddai kettős pontszerzés után Ausztráliában az utolsó rajtkáoszban összeütköztek a pilótáik, újabb pontoktól fosztva meg a csapatot, Bakuban az új sprinthétvégén sehol nem voltak, Miami előtt pedig már nyilvánosan kritizálta a csapat munkáját a márka vezérigazgatója, Laurent Rossi.
Mindeközben az Alpine mérnökei kitartottak amellett, hogy a 2023-as Forma-1-es autójukkal a Ferrari és a Mercedes legyőzésére törekednek, amit Monacóban tudtak először megmutatni: Esteban Ocon a 3. helyről rajtolva visszaverte Carlos Sainz korai támadásait, és az esőben sem hibázott, amivel megszerezte a csapat idei első dobogós helyezését.
Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane szerint pedig ez lesz a csapattól elvárható új szint a szezon további versenyein, miután az eddig bevetett fejlesztéseikkel sem az volt a céljuk, hogy pont Monacóban érjenek el jó eredményt.
„Őszintén, ugyanerre” – nyilatkozta Permane többek között a Motorsport.com-nak arra a kérdésre, hogy mire számít a soron következő Spanyol Nagydíjon. „Ezt az autót nem egy monacói villantásra terveztük, az eredetileg Imolára tervezett fejlesztések jól működtek az autón.”
„Teljes mértékben arra számítok, hogy a Ferrari és a Mercedes előtt leszünk. Max (Verstappen) még messze előttünk van, és a jobb napjain Checo (Perez) is, ahogyan Fernando (Alonso) is rendkívül erős ellenfél, de ettől függetlenül semmi nem szól azellen, hogy ismét a Ferrarikkal és a Mercedesekkel csatázzunk.”
Permane hozzátette, hogy egyáltalán nem számítottak egy ennyire erős hétvégére Monacóban a bakui lassú kanyarokban szerzett tapasztalataik alapján.
„Ha megnézzük, hogyan teljesítettünk Bakuban, hasonló lassú kanyarokban… Az egy rémálom volt. Ettől függetlenül tisztában voltunk azzal, hogy mire lehet képes az autó, és hiába nem számítottunk egy dobogóra, megdolgoztunk érte. Ez egy olyan hétvége volt, ahol minden egyes kör után valahogyan optimalizálni tudtuk az autót az adatok és a pilóták visszajelzései alapján, ezután pedig kiváló időmérőnk volt.”
A brit mérnök azt is elismerte, hogy nagyon jól jött a csapatnak ez az eredmény Rossi lobbanékony kritikái után.
„Baku után el kellett ismernünk, hogy nem végzünk elég jó munkát, de a csapat nagyon erős, megmutattuk, hogy képesek vagyunk összekapni magunkat. Barcelonába is hasonló mentalitással utazunk, és megpróbálunk a monacóihoz hasonló eredményt elérni.”
Helmut Marko szerint egyik riválisuk sem tudja majd egyszerűen lemásolni a Red Bull padlólemezét.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.