Alpine: Alonso és Piastri elvesztése nem teszi személyessé a rivalizálásunkat

Az Alpine csapatvezetője, Otmar Szafnauer elmondta, hogy nem lesz személyes a rivalizálásuk az Aston Martin és a McLaren ellen csak azért, mert tavaly két versenyzőjüket is elcsábították.

Otmar Szafnauer, Team Principal, Alpine F1

Fotót készítette: Alpine

A Magyar Nagydíj után Fernando Alonso elég nagy meglepetésre bejelentette, hogy az Aston Martinhoz igazol, majd a helyére szánt Oscar Piastri sem tölthette be a keletkező űrt, hiszen ő akkor már félig-meddig megegyezett a McLarennel.

Az ezt követő jogi vitából is végül az ausztrál és stábja jött ki jobban, így az Alpine rövid idő leforgása alatt az egyik jelenlegi sztárját és a jövő nagy reménységét is elveszítette. Szafnauert ezek után megkérdezték arról, hogy most csak azért is le akarja-e győzni azt a két csapatot, ahová versenyzői igazoltak.

„Nem, én mindenkit le akarok győzni. Azokra a dolgokra akarok koncentrálni, melyeket kontrollálni tudok. Ez pedig az autó fejlesztése, legyen szó az erőforrásról vagy az aerodinamikáról. Csak végezzük a lehető legjobb munkát, aztán kiderül, az mire elég. Nem hiszem azonban, hogy csak egy-két csapat legyőzése lenne a cél. Mindenkit meg akarunk verni” – tette egyértelművé.

Alonso egyébként látszólag odaszúrt korábbi csapatának, amiért szerinte az Alpine elégedett volt és nagyon örült a konstruktőri negyedik helynek. Szafnauer viszont rákontrázott erre, és kijelentette, hogy a spanyol ugyanúgy boldogan ünnepelte velük az elmúlt két szezonban elért ötödik és negyedik helyet.

„Amikor negyedikek lettünk, ő is ugyanannyira boldog volt, mint bárki más a csapatnál. Amikor az előző évben ötödik vagy és az a célod, hogy előrelépj negyediknek, azt nem könnyű megtenni. Le kellett győznünk hozzá a McLarent. Voltam már Wokingban, és belépve egy nagy trófeagyűjtemény fogad, szóval tudod, hogy nehéz őket megverni.”

„Ezért szerintem meg kell ünnepelni ezeket a sikereket, mert ha a negyedik helyet tűzöd ki és eléred, akkor nem gondolnám, hogy szégyenteljes azt mondani, hogy »megcsináltuk, most jöhet az ünneplés«. Ha pedig idén sokkal közelebb tudunk kerülni a harmadikhoz, mint tavaly, akkor azt is örömmel veszem majd, mert az azt jelenti, hogy fejlődünk.”

Ennek a fejlődésnek az eléréséhez pedig a csapat idénre is sokat fejlesztett az autóján, amely több érdekes technikai megoldást is tartalmaz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Aston Martin: „Nagy dolog”, hogy a valódi autónkat mutattuk be
Következő cikk Buttont meglepte a Mercedes autója: „Nyilván hisznek benne”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország