Alpine: A speciális légbeömlők és a nagyobb motorborítás bevált!

Marcin Budkowski, az Alpine F1-es alakulatának vezetője elmagyarázta, hogy miért döntöttek a speciális légbeömlők és a nagyobb motorborítás mellett. A megoldás eddig úgy tűnik, hogy működik.

Esteban Ocon, Alpine A521

Esteban Ocon, Alpine A521

Mark Sutton / Motorsport Images

Annak ellenére, hogy az Alpine idei versenykonstrukciója többé-kevésbé a Renault tavalyi autójára épült, a franciáknak sikerült olyan megoldással előrukkolniuk, amire a Forma-1 világa felvonta a szemöldökét. Elsősorban a légbeömlőket és a motorborítást érinti a változtatás.

„Ez egy technikai választás” – jelentette ki Marcin Budkowski. „Úgy találtuk, hogy az oldalsó részek karcsúsítása pozitív irányba vitt minket, ami valójában nem újdonság a számunkra. Szóval újracsomagoltuk és áthelyeztük a terjedelmesebb dolgokat az autóban, ezeket a légbeömlők mögé tettük.”

Még több F1 hír:

„Igen, ez egy meglehetősen látványos, terjedelmes formát ad az autónak, de mindez működik nekünk. Igen, vannak kompromisszumok a súlyponttal kapcsolatban, de általában az aerodinamikai teljesítmény nyer a súly és a súlypontelosztás felett” – tette hozzá Budkowski, aki ezután kitért Esteban Ocon tegnapi napjára is.

„Jó nap volt tegnap Estebannal az autóban egész nap. Lefuttattuk az összes programunkat, sok aerodinamikai tesztelést, illetve beállításokkal kapcsolatos munkát végeztünk. A nap végére meglehetősen kényelmes volt az autóban. Nyilvánvalóan a körülmények trükkösek a széllel és a homokviharral. De a tegnapi egy pozitív nap volt.”

Hamilton megpördült, Vettel váltóhibával szembesült...


 

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin a Giovinazzi-incidensről: „Meg akartam tapasztalni, hogy mennyi leszorítóerőt vesztek...”
Következő cikk Éledezik a Mercedes: Bottas volt a leggyorsabb a szombati tesztnapon Bahreinben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország