AlphaTauri: Kvjat sokkal gyorsabb volt, mint Ricciardo!

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost nyilatkozott arról, hogy szerinte Daniil Kvjat és Pierre Gasly a Red Bull „A” csapatához való előléptetése is túl korai volt. Tost emellett az orosz versenyzője természetes sebességét méltatta.

Daniil Kvyat, AlphaTauri

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Bár Daniil Kvjat még csak 26 éves, de már így is eseménydús Forma-1-es karrier áll mögötte. Az első versenyén, amelyet a 2014-es idényben teljesített, minden idők legfiatalabb F1-es pontszerzőjévé vált. 2015-ben pedig a Toro Rossótól a Red Bullhoz igazolhatott, azonban 2016-ban lefokozták, és ismét a Toro Rossót vezethette.

2018-ban nem tudott F1-es ülést találni, ekkor a Ferrari fejlesztő pilótája volt, azonban 2019-ben visszahívta az oroszt a Toro Rosso, amely csapatot 2020-tól már AlphaTaurinak hívják. Itt a 2019-es Belga Nagydíj óta a francia Pierre Gasly a csapattársa, akinek a története hasonló, mint a csapattársáé: őt is hamar előléptették, majd hamar elküldték az energiaitalos márka nagycsapatától.

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost a Formelaustria.at-nak adott nyilatkozatában hasonlította össze a két versenyzőjét.

„A legfőbb különbség a versenyzők kora. Daniil két évvel idősebb, most 26 éves, és természetesen elég hamar elkezdett F1-es tapasztalatot gyűjteni. És voltak különleges körülmények, amelyek miatt visszatért hozzánk a Red Bulltól.”

Tost szerint talán kicsit túl korai volt az előléptetés Kvjatnak, aki már az F1-be kerülésekor is a megszokottnál nagyobbat ugrott.

„De akkoriban nem volt választásunk. Sebastian Vettel a Red Bulltól a Ferrarihoz igazolt, a következő lehetséges versenyzőnk pedig egyszerűen Daniil Kvjat volt.”

Érdemes kiemelni, hogy Kvjat mögött ekkor még mindössze egy szezonnyi Forma-1-es tapasztalat állt, amelyet a Toro Rossóval teljesített.

„Ez pedig nagyon kevés tapasztalat. Ráadásul a GP3-ból érkezett meg a Forma-1-be, ami két szinttel lejjebb van. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy meglehetősen jól teljesített.”

Ezután az AlphaTauri csapatfőnöke összehasonlította Ricciardót és Kvjatot, akik 2015-ben és a 2016-os szezon első futamain voltak csapattársak a Red Bullnál.

„Daniil nagyon-nagyon gyors, a természetes sebessége is nagyon magas, és sokkal gyorsabb volt, mint Daniel Ricciardo.”

Még több hír:

A 2015-ös csapattársak statisztikáiból azt tudjuk kiolvasni, hogy az év 19 versenyéből 10-szer Kvjat végzett előrébb, az időmérőkön viszont Ricciardo végzett előrébb 12-7-es arányban, kettejük időmérős különbségének középértéke pedig 209 ezredmásodperc volt az ausztrál javára.

A 2015-ös pontversenyben végül Kvjat végzett előrébb 3 ponttal. 2016-ban pedig a négy Red Bull-os versenyéből egyszer dobogóra is állhatott, azonban a hibái miatt nem tartotta meg őt a Red Bull.

„Volt néhány körülmény, ami ahhoz vezetett, hogy Daniilt visszaküldték hozzánk, hála Istennek. Azt gondolom, Daniil bizonyította, hogy a Forma-1-ben van a helye.”

A 2016-os Orosz Nagydíjon például Kvjat kétszer is összeütközött Sebastian Vettellel, emiatt sokan kritizálták, a Red Bull csapata pedig úgy döntött, hogy az addig a Toro Rossónál pallérozódó Max Verstappent hozza a helyére.

„Daniil helyzete hasonló volt Pierre Gasly helyzetéhez. Ő is nagyon fiatalon csatlakozott a Red Bullhoz. Aztán néhány szerencsétlen körülmény ahhoz vezetett, hogy több ütközésnek is a részese volt, és nem tudta megmutatni a valódi teljesítményét úgy, ahogy azt szerencsére nálunk meg tudta mutatni.”

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Tavaly pedig mindketten dobogóra tudtak állni a Toro Rossóval: Kvjat a németországi esős futamon ért oda a harmadik helyre, Gasly pedig Brazíliában lett második.

„Nagyon-nagyon elégedett vagyok velük, és azt gondolom, kiváló párosunk van Daniil és Pierre személyében. Jó teljesítményt várok mindkettejüktől.” – jelentette ki a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem azt a Ferrari fogjuk látni Ausztriában, mint a barcelonai teszteken?
Következő cikk Amikor még egy Lamborghini Countach volt a Forma-1 biztonsági autója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország