BRÉKING

Alonsót meglepte Vettel teljesítménye: alakul a rossz hír, amit a négy cím jelent?!

Fernado Alonso egyelőre nem állítja, hogy beigazolódni látszik, amit tavaly év végén mondott, de Sebastian Vettel meglepetést okozott, közeledni látszik, amit a spanyol rivális jósolt anno. A Ferrari versenyzője időt adna a Red Bullnak és Vettelnek.

Alonso az utóbbi években rendre hangot emelt Vettel eredményeivel kapcsolatban, és inkább a legjobb autónak tudta be azokat. Idén változott a helyzet, és a Mercedes a tavalyi Red Bull, Vettelt pedig eddig rendre legyőzte új csapattársa. "Valószínűleg nem nyűgözi le annyira az embereket, mint tette azt korábban"- mondta Alonso a BBC-nek. "Idén négy futamból háromszor Ricciardo volt gyorsabb - ez mindenki számára meglepetés, gyanítom, neki is"- jegyezte meg.

Tavaly elmondta, "érdekes idők várnak" Vettelre: ha ugyanolyan autója lesz, mint a többieknek, és továbbra is nyer, akkor el fogják ismerni, "az F1 egyik legendája lesz". Ha nem nyer, és csak negyedik, ötödik, stb., akkor az a négy cím rossz hír lesz számára, mivel az emberek még rosszallóbban tekintenek rá, mint most - mondta az utolsó előtti futamon.

A BBC kíváncsi volt, hogyan látja a fejleményeket a fenti mondatok tükrében. "Ez a pillanat, amiről tavaly beszéltünk, mintha egy kicsit megérkezni látszana a szezon eleje óta, de ő maradt a bajnok, az ő autóján van fent az 1-es, és ebben a bajnokságban is veszélyt jelent majd. Ha a Red Bull helyrerakja a dolgokat, ha a Renault több erőt biztosít a deficit ledolgozásához, amivel az egyenesekben rendelkeznek, akkor biztos vagyok benne, Sebastian ismét csúcsformában lesz, favorit lesz. De jelen pillanatban meglepetés volt ezen a négy versenyen"- jelentette ki az oviedói.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Ricciardo még várna azzal, hogy leírjuk a dolgokat a garázs túloldalán, és arra is emlékeztetett, ki ül a másik RB10-esben.

"Függetlenül attól, hogy ő rendelkezett-e a legjobb autóval, különlegesnek kell lenned, hogy négyszeres bajnok legyél. Vége. Hihetetlen tehetségnek kell lenned. Szerintem alkalmazkodni fog még akkor is, ha az autónk ugyanilyen marad, és nem vagyunk a Mercedes tempóján."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Iszonyatos horderejű munka zajlik a Ferrarinál: de la Rosa biztos a sikerben
Következő cikk Minden klappol Hamiltonnál: reméli, még ennél is jobb lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország