Alonsóra új kihívás vár

A hétvégi Portugál Nagydíj helyszíne, Portimao azon kevés pályák egyike, melyeken Fernando Alonso még nem versenyzett korábban. A kétszeres világbajnok már emiatt is másfajta kihívásra számít, mint amivel az év első két futama során szembesült.

Esteban Ocon, Alpine A521, Fernando Alonso, Alpine A521

Charles Coates / Motorsport Images

Két F1-től távol töltött év után Fernando Alonso 2021-ben az Alpine színeiben tért vissza a sportba. Míg az év első két versenye számára jól ismert helyszíneken zajlott, a hétvégi futamnak helyt adó Portimaóban még sosem versenyzett, csupán egy nedves körülmények között zajló teszten vett részt.

„Portimao teljesen más kihívás elé állít majd, mint Bahrein vagy Imola” – mondta Alonso az Alpine verseny előtti előzetesében.

Még több F1 hír:

„Nagyon élvezetes itt vezetni, különösen a nagy szintkülönbségek miatt. A modern F1-es autók tovább fokozzák az élményt. Korábban csak esőben teszteltem itt, szóval lesz mit tanulnom, de szeretem a kihívásokat. A célunk, hogy a hétvégén pontokat szerezzünk.”

Alonso 1, míg az Alpine 3 pontot szerzett az első két futam során. Bár csapattársa mögött végzett, a 39 éves spanyol versenyző hasznos tapasztalatokat szerzett Imolában.

„Mindannyiunk számára nehéz hétvége volt. Olyan, mintha három versenyt teljesítettünk volna: egyet esőben, egyet szárazon, majd egyet a piros zászló után.”

 

„A hétvége alatt sokat tanultam, ami nagyon hasznos volt a szezon előtti teszt rövidsége és a kieséssel zárult első futam után.”

„Természetesen örültünk idei első pontjainknak és annak, hogy az újításaink jól működtek. Összességében jobban éreztem magam az autóban, és továbbra is nagy potenciál van a fejlődésre.”

„A gyárban mindenki kemény dolgozik, így jó volt látni ennek az eredményét. Ezekkel a pozitívumokkal és a további fejlődés reményével érkezünk Portugáliába” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

Ezt a megoldást javasolja Daniel Ricciardo a Brazil Nagydíj kiesése esetén 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardónak megvan az ötlete arra az esetre, ha a Brazil Nagydíjat törölnék
Következő cikk Lowe: „Nem volt értelme Hamiltonnal rádiózni, de ennyivel tartoztunk Nicónak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország