Alonsónak nincs szerződése a következő évre a McLarennel, de az F1 nem jöhet szóba

Zak Brown hangsúlyozta, ahhoz hogy tervezni tudjanak Fernando Alonsóval, beszélniük kell egymással, mivel a spanyol világbajnok kontraktusa lejár az év végén. Az F1-es programjukban azonban nem tudnak neki ülést adni.

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A McLaren nagyon szerette volna, ha Fernando Alonso a versenyzőjük marad, de a spanyol úgy döntött, hogy 2019-ben nem versenyez a csapatnak a Forma-1-ben, így Stoffel Vandoorne távozásával Carlos Sainz Jr. és Lando Norris lett az új párosa a briteknek, akik szinte biztosan meg fogják szerezni a konstruktőri 4. helyet.

Még több F1 hír:

Sokat pletykáltak arról, hogy Alonso még a McLarennel is visszatérhet, mely 2021-től újra a Mercedes motorjait fogja használni, de Flavio Briatore azt mondta, a világbajnok csak akkor gondolkozna el a visszatérésen, ha egy top-csapat érdeklődik iránta. Alonso legutóbb úgy nyilatkozott, nem tudja, hogy mit tenne, ha például a Ferrari ajánlatot adna neki.

A tapasztalt versenyző most minden erejével a Dakarra koncentrál, ami az első ilyen kalandja lesz, majd azt követően újra neki fog futni a szintén legendás Indy 500-nak, ahol szóba hozták az új Arrow McLaren SP IndyCar-csapattal. Nem egy teljes szezonról van szó, mivel ez egyelőre nem érdekli a sztárpilótát, valamint az ülések is elkeltek, de Indianapolisban három autót terveznek indítani.

„Az év végén beszélgetni fogunk arról, hogy miként nézhet ki a jövő. Van egy csapatunk az IndyCar-ban, és folytatjuk a WEC programjának vizsgálatát. Mika Häkkinen hosszú távú szerződéssel rendelkezik nagykövetként, így az év végén Fernando az, akivel le fogunk ülni beszélgetni arról, hogy mit akar csinálni.” - mondta Brown, aki már korábban is egyértelművé tette, hogy a Sainz-Norris párossal terveznek, így valószínűleg nem szerepel a terveik között, hogy Alonso újra az F1-es csapatuknál versenyezzen.

„Fernando egy hatalmas tehetség. Nyilvánvalóan jó a kapcsolatom vele, és a világ egyik leggyorsabb versenyzőjéről beszélünk, szóval adott esetben nyitottak lehetünk, ha van valami, ami érdekelhet bennünket egy versenyautó kapcsán. A Forma-1-ben már meghatároztuk az irányunkat a jelenlegi pilótáinkkal, de ettől függően nagyon nyitottak vagyunk más tevékenységeket illetően Fernandóval a kapcsolatunk folytatására.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas feláldozta a délutánt az új első szárny miatt
Következő cikk Az F1-es csapatok nincsenek maradéktalanul meggyőzve, hogy a 25 verseny jó ötlet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország