Alonsónak mindkét edzésen problémái adódtak

Fernando Alonso az elmúlt hetekben többször is éreztette, hogy már ki van éhezve egy jó eredményre és egy kis szerencsére. Az Amerikai Nagydíj első napja azonban nem ennek megfelelően alakult.

Alonsónak mindkét edzésen problémái adódtak

Fernando Alonso úgy érzi, még bőven maradt bennük potenciál a pénteki szabadedzéseket követően. Az Alpine versenyzője számára egyik gyakorlás sem zajlott zökkenőmentesen.

„Nem volt könnyű napunk ma, nem ez volt a legsimább péntek” – kezdte az első nap értékelését a 40 esztendős spanyol.

Még több F1 hír:

„Az első szabadedzésen egy meghibásodás, majd egy megpördülés nehezítette a napunkat. Úgy érzem, még nem hoztuk ki azt, ami az autóban van, és az egyensúllyal is szenvedünk. Sok munka vár még ránk.”

Alonso elmondta, mi okozott számukra kényszerű megállást az első szabadedzés alatt, valamint a körülményekről is szót ejtett.

„Valami gond adódott a vízellátó rendszerrel. Azért kellett megállnunk, mert a motor víz használata nélkül üzemelt. Ennek megjavítása eltartott egy ideig, de így is tudtam teljesíteni néhány kört az első szabadedzésen.”

„A magas hőmérsékletet nem gondolnám nagy problémának. A gumikat talán jobban megviseli, de mindenki hasonló cipőben jár. Nem hiszem, hogy bármi különleges lenne várható emiatt” – mondta a kétszeres világbajnok.

Verstappen szerint a Red Bull jól teljesített a hosszabb etapokon

megosztás
hozzászólás
A Mercedes „szenved a megbízhatósággal”, ismerte el Toto Wolff
Előző cikk

A Mercedes „szenved a megbízhatósággal”, ismerte el Toto Wolff

Következő cikk

Sainz a „nagyon zűrös” nyitónap ellenére is mosolyog

Sainz a „nagyon zűrös” nyitónap ellenére is mosolyog
Hozzászólások betöltése