A Renault-nak el kellene gondolkoznia Alonso idő előtti bevetésén?

Az ex-F1-es versenyző szerint ez egy igen jó ötlet lenne, amivel a Renault azonnal fontos adatokra tehetne szert, valamint Fernando Alonso megkezdhetné a felkészülését a visszatérésre.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Andy Hone / Motorsport Images

Gyakorlatilag biztosra vehetjük Fernando Alonso visszatérését, amiről egy ideje sokat pletykáltak a sajtóban. Megannyi információ látott napvilágot ezzel kapcsolatban, és enyhe túlzással nem volt egy olyan csapat sem, akivel ne hozták volna szóba.

Még több F1 hír:

Alonso saját maga döntött úgy, hogy elhagyja a Ferrarit, és visszatér a McLarenhez. Utólag könnyű okosnak lenni, de akkor senki sem sejthette, hogy mennyire nem fog működni a McLaren és a Honda kapcsolata.

Alonso éveken át csak a gyengébb helyekért versenyezhetett, miközben sokszor kiesett. Nem mindig bírta cérnával, majd miután távozott a Honda, maradt még egy évet, hogy lássa, mire mennek a Renault motorjával.

A kasztni nem sikerült túl jól, és ugyanazzal az erőforrással, mint a Red Bull, sokkal lassabbak voltak. Alonso a 2019-es szezonban már nem is állt rajthoz, mert más kihívásokat keresett magának, többek között a Dakar ralin.

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

#310 Hallspeed Toyota: Fernando Alonso

Fotó készítője: Toyota Racing

Két év szünet után azonban eljön az idő, hogy a bajnok visszatérjen az F1-be, és újra a Renault-val versenyezzen, ami már a második ilyen esemény lesz Enstone-ban. Hatalmas löketet adhat a csapatnak Alonso jelenléte, aki ezzel ismét kockáztat, de valószínűleg az új szabályok meggyőzhették, hogy a Renault F1 Team még lehet élcsapat.

Daniel Ricciardo helyét veheti át, aki a McLaren-Mercedesszel folytatja tovább. Korábban volt egy olyan pletyka is, miszerint Alonso már idén leválthatja Ricciardót, de ezt mindkét oldalról tagadták. Karun Chandhok, a korábbi F1-es versenyző a hivatalos Twitter oldalán keresztül azonban egy érdekes lehetőségre hívta fel a figyelmet.

 

Chandhok a Renault helyében komolyan elgondolkozna azon, hogy Alonsót néhány pénteki edzésnapon Ricciardó autójába ültesse ebben az évben. Miután gyakorlatilag nulla a tesztelési lehetőség, a szabályok stabilak, a spanyol bajnok igen jó visszajelzéseket adhatna, miközben megkezdi a felkészülést a visszatérésére a kihagyását követően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Leclerc úgy érzi, a második felvonásban nem lesz egyszerű dobogóra állnia
Következő cikk Kész csoda, hogy Leclerc nem kapott defektet Sainz érintője után: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország