Alonsónak "kényelmetlenül sokat" kellett kockáztatnia a második helyhez

Az Aston Martin Forma-1-es pilótája, Fernando Alonso elmondta, a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, 2012 óta első pole pozíciójáért küzdve „kényelmetlenül sok” kockázatot kellett vállalnia.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, in the post Qualifying Press Conference

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, in the post Qualifying Press Conference

FIA

A kétszeres világbajnok két ponton is vezetett a körömrágós Q3-ban, de mindkét alkalommal hátrébb taszította Verstappen, aki mindkétszer az utolsó szektorban vert rá hatalmasat. Első gyorsköre után, az élen állva Alonso úgy érezte, „úgy ment, mint egy állat”, de így is többet akart magából kihozni, hogy megverje Verstappent.

Elmondta, néha „túl sok” volt az, amit kiadott, de nagyon akarta a pole pozíciót Monacóban, az AMR23 gyengesége az utolsó szektorban azonban kiütközött: „Kicsit kényelmetlen mennyiségű kockázatot kellett vállalni, mondjuk úgy.”

„Szerintem a Q3-ban mindkét kör pár ponton túl sok volt, de minden jól alakult. Az utolsó szektorban tűnünk a leggyengébbnek. Azt hiszem, a nyolcadik leggyorsabbak voltunk ott, szóval ott valami történik, amit ki kell majd elemeznünk. Talán majd Szingapúrban, vagy valahol máshol lesz lehetőségünk ezt kijavítani.”

Alonso elmondta, fontos volt gyorsan kigurulni a garázsból, tekintve, milyen nagy esélye van a baleseteknek Monte-Carlóban és örül, hogy az első sportból rajtolhat, annak ellenére, hogy a versenytempóban jobbak, mint az időmérőn. Szerinte a verseny 78 köre meg fogja viselni az autót és azt várja a csapattól, találják el a megfelelő stratégiát, hogy ezzel az ő javára fordítsák a versenyt.

„Itt sosem lehet tudni, bármi megtörténhet itt, mindig van pár baleset, sárga vagy piros zászló, szóval fontos, hogy minél előbb minél jobb kört tegyünk le. Mivel Cunoda és Max előttem értek be, tudtam, hogy a második hely meglehet, de közel voltunk a pole-hoz, úgyhogy elégedettek lehetünk.”

„Picit aggódva jöttünk ide a szombati teljesítményeinket elnézve, vasárnap jók szoktunk lenni, a gumikra nagyon jól tudunk vigyázni, keményen dolgozunk, de utcai pályákon a Q3-ban a gumik melegítésével kicsit szenvedünk.”

„Hosszú verseny lesz. Nem hiszem, hogy akár egy lehetőségünk is lesz majd előzni, mert ez Monaco, de az autót, a váltót, a fékeket nagyon meg fogja terhelni. Sok dologra kell majd figyelni 78 kör alatt, szóval összpontosítanunk kell és remek stratégiát, kerékcseréket kell végeznünk.”

A spanyol pilóta korábban arról is beszélt, Verstappen felemás rajtjaira is számíthat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: csalódtam magamban, nehéz lesz innen bármit is elérni
Következő cikk Döntöttek a versenybírák Leclerc ügyében!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország