Alonsónak elege volt, átrodeózott a pályán (videó)

megosztás
hozzászólás
Alonsónak elege volt, átrodeózott a pályán (videó)
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. okt. 8. 7:20

Fernando Alonso szerint nem volt szabálytalan az, amit csinált azok után, hogy Lance Stroll féktávon ráterelte a Williamst és kitette őt a pályáról.

A spanyol világbajnok számára az idei év sem szól másról a Forma-1-ben, minthogy a legjobb esetben is a pontszerzésért harcoljon. Elmondása szerint nem emiatt telt be nála a pohár és döntött úgy, hogy 2019-ben nem áll rajthoz az F1-ben, hanem sokkal inkább a királykategória szabályai végett.

Még több F1 hír:

Alonso többek között az FIA versenybíróságának munkájával sem túlzottan elégedett, aminek Japánban is hangot adott a verseny leintését követően. A McLaren versenyzője nem igazán tudja hova tenni azt, hogy noha rengeteget beszéltek már róla a pilóták eligazításán, az FIA mégsem bünteti azokat, akik féktávokon irányt váltanak.

Fernando szerint a Stroll elleni párharca során pontosan ez történt, és annyira felment benne a pumpa, hogy inkább átvágta a pályát, beleértve a pálya azon tartozékát, mely az autók lassítását, megállítását szolgálja kicsúszás esetén. Magyarosan mondva nyomott egy kövér gázt és a sok millió eurós technikával átvágta a pályát.

Az FIA a manővert egy időbüntetéssel „jutalmazta”, amin Alonso csak nevetni tudott, és a fentiek kapcsán megjegyezte, pontosan ez az, ahol most a Forma-1 tart.

Videón az Alonso-Stroll csata Szuzukából

 

Következő Forma-1 cikk
Videón, ahogy Ericsson belemegy hátulról Leclercbe

Előző cikk

Videón, ahogy Ericsson belemegy hátulról Leclercbe

Következő cikk

Hamilton és a Ferrarival vívott küzdelem: ez egy háború, az egyik fél nem bírja

Hamilton és a Ferrarival vívott küzdelem: ez egy háború, az egyik fél nem bírja

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Alesemény Futam
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Lance Stroll Vásárlás
Csapatok McLaren Vásárlás , Williams
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek