Alonsóék egyetlen szót sem váltottak a McLarennel - a Ferrari nem siet, Mattiacci intézkedik

Alonsóék egyetlen szót sem váltottak a McLarennel - a Ferrari nem siet, Mattiacci intézkedik

Már amennyire Fernando Alonso tudja, eddig egyetlen szót sem váltottak a McLarennel. Luca di Montezemolo elmondta, a pilótakérdés már nem az ő asztala.

Alonsónak ma csak a jövőjével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnia a paddockban, ami számára sem meglepő. McLaren? "Amennyire én tudom, egyetlen szót sem váltottunk velük"- reagált a spanyol. "Nagyon tiszteletlen lenne más csapatról beszélni, miközben itt ülök és a Ferrarival vagyok itt ezen a versenyhétvégén. Ebben a világban élek én is, így tisztában vagyok a pletykákkal, melyek minden nap szárnyra kapnak."

"Mint említettem azt Szingapúrban is, ezek nem igazán segítenek, miközben harcban vagyunk a Williams ellen a konstruktőri bajnokságban. Szeretnék maximálisan segíteni a Ferrarinak. Tavaly óta nincs hír ezen a fronton, nincs hír júliusról augusztusra, szeptemberre, és még mindig nincs újdonság."

James Allen, az F1-es paddockban elég jól ismert és rutinosnak számító újságíró azt írja, "hogy az új menedzsment közölte Alonsóval, távozhat", és jól értesült források szerint nagyon nagy fordulat kell ahhoz, hogy ne történjen meg a szakítás. Alonso 2010 óta próbálkozik megnyerni a címet a Ferrarival, és kétszer majdnem sikerült is: az első évet követően 2012-ben, de végig Vettel tarolt a Red Bull-lal.

//

Post by www.f1-live.hu.

Luca di Montezemolo ma Párizsban felelt az Alonsóval kapcsolatos felvetésre. "Alonso? Mattiacci-val beszél, nem kell sietni. Azon múlik, hogy mit akar. Meg fogják találni a megfelelő döntést. Nézzük meg, mi a legjobb neki és a Ferrarinak is"- mondta a már nem sokáig regnáló elnök.

A Fiat elnöke, Sergio Marchionne annyit mondott Párizsban, hogy "a Ferrari sokkal fontosabb bármely partnernél", és elismerte, "igen, most tisztázzuk a kapcsolatunkat, de a diszkontinuitás is benne van, ami talán nem mindenki számára vonzó".

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING