BRÉKING

Alonso: Tehetetlenek vagyunk szombaton

Fernando Alonso és a Ferrari várja a stewardok döntését, hogy mit ítélnek Sebastian Vettel ügyében, aki véleményük szerint feltartotta a spanyolt a Q3-ban.  A Scuderia versenyzője elmondta, hogy az F2012 továbbra is nagyon halványan megy az időmérőkön.    

Fotó: Scuderia Ferrari
Alonso jelenleg a hatodik helyen van a japán rajtrácson, de ha megbüntetik Vettelt, akkor akár még előbbre is léphet. A kétszeres bajnok csodálkozik rajta, és nem is érti, hogyan tudnak még mindig az élen lenni a bajnokságban:
 
„Nagyon szerencsétlenek voltunk ma a sárga zászlókkal. Az autó előttünk sárga zászló alatt volt, de a mögöttünk lévő meg már zöldben, szóval szerintem pozíciót veszítettünk az autó miatt, amelyik sárgában volt. Akkor talán a negyedik helyről mennénk, ami teljesen más lenne. Semmit sem tudunk tenni. Remélem, hogy holnap szerencsésebb lesz”- mondta a spanyol.
 
„Ráadásul akkor Button büntetésével a harmadik helyről mennénk”- tette hozzá.
 
„Szerintem ismét szenvedünk. Egy körön egy másodpercre vagyunk elmaradva a tiszta teljesítményt illetően. Ez nem újdonság számunkra. Eddig is nyolc tized volt átlagban az egész évben, de még mindig vezetjük a bajnokságot. Ezt elég nehéz megmagyarázni, de reméljük, hogy így megy a továbbiakban is.”
 
„Most várunk a stewardokra. Az utolsó kanyarban voltunk; majd meglátjuk, hogy mit mondanak a stewardok”- mondta arról, hogy a Ferrari szerint Vettel feltartotta Alonsót a 16-os kanyarban.
 
„A gumikopás elég nagy, szóval a maximumot kell kihozni belőle”- tért át a futamra. „A rajt nagyon fontos lesz. A két McLaren mögöttünk van, és nagyon erős versenytempójuk van, így ez egy nagy kihívás lesz nekünk. De a pontokat vasárnap adják, így optimistának kell lennünk. A Red Bull és a McLaren együtt uralja a pole pozíciókat, szóval továbbra is jó munkát végeznek. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Olyan autók ellen harcolunk, melyek nagyon-nagyon jól teljesítenek. Jelenleg többé-kevésbé rendben végezzük a dolgunkat, és mentünk valamennyit vasárnaponként. De tudjuk, hogy egy körön semmit sem tudunk tenni szombatonként.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Webber is nagyon elégedett az első sorral Japánban
Következő cikk Horner: Vettel hihetetlen teljesítményt nyújt, és milyen fiatalon!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország