BRÉKING

Alonso: Nem Vettel, hanem Newey ellen harcolok a bajnoki címért…

A Scuderia Ferrari spanyol világbajnoka meglehetősen sértődötten nyilatkozott az indiai időmérő edzését követően, amit ezúttal csak az 5. helyen zárt az F2012 volánja mögött, míg a német riválisa, Sebastian Vettel az élről várhatja a folytatást.Fernando Alonso szerint a Red Bull Racing tervezőmérnöke az, aki ellen harcol, és nem a címvédő pilóta.

Fotó: Scuderia Ferrari
Fernando Alonso:
„Pontosan tudtuk, hogy ez egy nehéz időmérő edzés lesz számunkra. Összességében jó munkát végeztünk a csapattal, és ez az 5. hely egy reális eredményt jelent, tekintve a Red Bull és a McLaren sebességét.”

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy Vettel előtt fejezzük be a versenyt, és lehetőleg az időmérő edzésen is mögöttünk legyen, de ez most nagyon nehéz. A valóság azonban az, hogy most nem Vettel, hanem Adrian Newey, a csapat főtervezője ellen harcolok a címért. A legutóbbi négy versenyen pontosan ez volt a helyzet. A pontokat azonban nem ma osztják ki, hanem holnap, így meglátjuk, hogy ki lesz boldogabb vasárnap.”

„Folytatnunk kell és nem adjuk fel, de mindenki tisztában van azzal, hogy a Red Bull a legerősebb és a legjobb autó a mezőnyben. Nem szabad hibáznunk, és a megfelelő döntéseket kell meghoznunk a megfelelő időben. Ha ez így lesz, akkor talán lehet esélyünk ellenünk. A vasárnapi tempónk biztatóbb, szóval várjuk ki, hogy mit hoz a holnap. Mindenképpen fel kell állnunk a dobogóra.”

„Még mindig van négy verseny a szezonból, ami 100 megszerezhető pontot jelent. Tény, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de keményen dolgozunk azon, hogy Abdu Dhabiban, Ameirkában és Brazíliában is valami újjal álljunk elő, mely segíthet nekünk abban, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot.”

„A mai napon csak egy 5. helyet sikerült megszereznünk, ami kiábrándító lehet, de valójában nem az, és még mindig sok a lehetőségünk a felzárkózásra. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy a Ferrari mellett a McLaren, a Force India és a Lotus is elég gyors ahhoz, hogy előttünk végezzen.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Megfoghattam volna Vettelt, és ezt ő is tudja
Következő cikk Alonso a Red Bullok, Massa a McLarenek ellen harcolna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország