Alonso: Még mindig mindent elbukhatunk!

A Scuderia Ferrari spanyol világbajnok versenyzője úgy véli, a hátralévő 7 futam mindegyike döntő lesz számukra. Fernando Alonso tudja, hogy még mindig mindent elbukhatnak. 

Fotó: F1-live.hu
Fernando Alonso 13 futamot követően 37 ponttal vezet Lewis Hamilton (McLaren) előtt a bajnokságban. A Ferrari versenyképes, de nyilvánvaló, hogy az F2012 még mindig nem a legerősebb és legjobb autó a mezőnyben.

Alonso tudja, hogy fejlődniük kell, máskülönben mindent elveszíthetnek.

„Most hét olyan futammal kell szembenéznünk, melyek közül mindegyik egy döntő lesz számunkra.” – nyilatkozta Fernando Alonso a Viceroy óragyártó hivatalos rendezvényén.

„Szóval most hét döntő vár ránk. A hátralévő futamokon 175 pontot lehet szerezni, miközben ez a 37 pontos előny gyorsan eltűnhet. Még mindig mindent elveszíthetünk, szóval mindenképpen fejlődnünk kell.”

„Meg kell próbálnunk megnyerni a következő három versenyt, hogy magabiztosabban várjuk a véghajrát. Hosszú az út, de egy versenyen sem veszíthetünk pontokat, mivel azok döntő fontosságúak lehetnek a végelszámolásnál.”

„Egyetlen egy célom van Szingapúrt illetően. Nyerni akarok, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon.”

Fernando szerint továbbra is Lewis a legnagyobb riválisa a bajnokságban.

„Hamilton az egyetlen olyan versenyző, aki képes egy győztes autó nélkül is nyerni. Ő az, akire a leginkább figyelnünk kell, mivel egy különleges versenyzőről beszélünk, aki minden alkalommal képes veszélyt jelenteni.”

A pletykák szerint Sergio Perez, a Sauber mexikói versenyzője lehet jövőre Alonso új csapattársa.

„Jó kapcsolatot ápolok vele, minden rendben van közöttünk.” – válaszolt röviden a spanyol.

A spanyol világbajnok a monzai dobogójával beérte Ayrton Sennát, a gyerekkori bálványát.


„Lenyűgöző az, amit ő elért és természetesen büszke vagyok erre.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING