BRÉKING

Alonso: Még megengedhetünk magunknak egy rossz versenyt

Fernando Alonso szerint még rendelkeznek akkora előnnyel, hogy beleférjen egy félresikerült futam a 2012-es bajnokságba.  A Ferrari versenyzője természetesen nem erre alapoz, és nyerne – már az Olasz Nagydíjon.

Fotó: Scuderia Ferrari

A Scuderia Ferrari versenyzője sértetlenül úszta meg a vasárnapi balesetet, és mint elmondta, ennek ellenére egy alvás sokat javított az állapotán:
 
„Nos, nyilvánvalóan aggódtam a baleset után, de most – egy jó kis alvás után – 100 százalékban készen állok Monzára”- mondta a spanyol versenyző a CNN-nek adott interjúban.
 
„Tudom, hogy az autó is 100 százalékosan kész van, és nincs rajta nagyobb sérülés – természetesen ki kellett cserélni a 90 százalékát”- mondta mosolyogva a kétszeres bajnok.
 
„De elkészül, vagy már most kész van. Semmilyen hatása sem lesz a monzai futamra, ami nagyon fontos. Remélhetőleg visszaszerzünk pár pontot.”
 
Alonso nem kívánt egyértelműen állást foglalni Grosjean büntetését illetően, de azért annyit elmondott, hogy elfogadja az FIA döntését…
 
„Ezt a döntést a szövetség hozta, és mi mindig egyet értünk velük, bármi legyen is a döntés. Ami a bajnokságot illeti, tudtuk, hogy előbb vagy utóbb lesz egy olyan versenyünk, ami rossz irányt fog venni, és Spában ez történt. Azt is tudjuk, hogy a következő nyolc futamon szintén nagyon sok dolog történhet, és ez akár másokkal is megeshet. Remélhetőleg a Spában elveszített pontokat hamarosan bepótoljuk.”
 
A következő kérdés az Olasz Nagydíjat érintette, mely a Scuderia hazai futama lesz:
 
„Ez nagyon különleges, mivel a csapat hazai versenye. Ez extra motivációt jelent az összes szerelőnek és mérnöknek. Hihetetlen támogatást kapunk Monzában. Hozni akarjuk az eredményt. Vissza akarunk adni valamit a rajongóknak. Ez egy fontos hétvége lesz számunkra. Magabiztosan érkezünk meg oda, és azzal az optimizmussal, hogy a csapat egy jó eredményt érhet el.”
 
„Többé-kevésbé ugyanaz lesz a helyzet”- mondta az F2012 fejlesztéséről, és arról, hogy mi várható az erőviszonyokat illetően.
 
„Nehéz lesz ledolgozni azt a különbséget, mellyel a leggyorsabb autók rendelkeztek az utóbbi hónapokban. Egy kiegyensúlyozottan teljesítő autóra van szükségünk. Egyes versenyeken a McLaren lesz erősebb, és ők fognak nyerni, de más futamokon mi tűnünk majd erősebbnek, és remélhetőleg lehetőségünk lesz a győzelemre. Ugyanez igaz a Red Bullra is. Talán ebben a mixben nekünk lesz előnyünk. Még rendelkezünk bizonyos előnnyel, és megengedhetünk magunknak egy rossz versenyt – a többiek nem.”
 
„A többieken van nyomás jelenleg”- tette hozzá.
 
„A következő versenyeken tisztulni fog a kép, és kialakul az a két-három versenyző, akik a címért fognak menni. Ez egy létfontosságú része lesz most a bajnokságnak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Grosjean SMS-ben kért bocsánatot
Következő cikk Belga Nagydíj 2012: Összefoglaló videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország