BRÉKING

Alonso: Független attól, hogy ki van mögöttünk, fejlődnünk kell

A Scuderia Ferrari spanyol versenyzője egyre kevésbé foglalkozik azzal, hogy ki áll mögötte a bajnokságban, csupán arra koncentrál, hogy gyorsuljon az F2012, mely jelenleg gyengébb formát mutat a vártnál.Fernando Alonso tudja, hogy a McLaren pillanatnyilag a legerősebb autóval rendelkezik.

Fotó: Scuderia Ferrari
Fernando Alonso 14 futamot követően 194 ponttal vezeti a bajnokságot a 165 egységet birtokló Sebastian Vettel előtt. 6 futammal az idény vége előtt azonban a Ferrarinak komoly fejlődést kell mutatnia, miután az F2012-es sebessége nem kielégítő, amit az olaszok is elismertek.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a McLaren rendelkezik a legerősebb és legjobb csomaggal, ami aggodalomra adhat okot a folytatásban a Ferrari számára.

„Független attól, hogy ki van mögöttünk, fejlődnünk kell.”
– jelentette ki Fernando Alonso a brazil Total Race hasábjain.

„Most a McLaren-nek van egy kis előnye a többiekkel szemben, így még mindig jobb, hogy Vettel van mögöttünk 29 ponttal, mintha ez Hamilton lenne. De ezzel együtt láthattuk azt is, hogy a Red Bull egész hétvégén nagyon jó tudott lenni Szingapúrban. Szóval valóban fejlődnünk, javulnunk kell a folytatásban.”


„Ha harcban akarunk maradni a címért, akkor szükségünk van arra, hogy gyorsuljunk egy kicsit.”


Alonso tudja, hogy eddig javarészt a szerencse mellett állt, de ez nem mindig lesz így.

„Egy nap ez nem fog megtörténni, szóval nem várhatunk arra, hogy Vettel és Hamilton kiessen. Monzában Vettel esett ki, és Hamilton nyert, addig Szingapúrban ez fordítva történt meg. Nem tehetünk mást, minthogy javítunk a versenyképességünkön és legközelebb gyorsabbak leszünk.” 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Prost nem ájult el a Red Bull világbajnok autójától (Frissítve)
Következő cikk Force India: Jó ritmussal a sok pontért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország